Román kampány: az RMDSZ egy „ronda, soviniszta kreálmány”
Egy „ronda, soviniszta kreálmánynak” nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) George Simion, az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Egy „ronda, soviniszta kreálmánynak” nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) George Simion, az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Engedély nem kell, de több jogszabálynak is meg kell felelni a kampánykiadványok terjesztőinek.

Lázár János utcafórumot tartott a XVIII. kerületben.

Világhírű rajzfilmbe került a miniszterelnök.

Egy autókölcsönző cégen keresztül érkezett az a százmillió forintos összeg, amelynek döntő részét Tordai Csaba és Perjés Gábor közreműködésével a 2019-es főpolgármester-jelölti kampányra fordíthatták.

A miniszterelnök ajándékot is vitt magával.

A Fehér Ház rendszeresen használ fel Biden kampányában ismert személyiségeket.

A miniszterelnök vidéken tett kampányvizitet.

A kormánypártok már félmillió aláírást gyűjtöttek.

Borbély Lénárd megtiltotta, hogy a miniszterelnök megjelenjen a helyi lapban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.