Soros kottájából játszik az ellenzék
A bevándorláspárti milliárdos a magyar ellenzék programját visszamondva, az önkormányzatokat nevezte meg a nemzetállami kormányokkal szembeni ellenállás terepeként.
A bevándorláspárti milliárdos a magyar ellenzék programját visszamondva, az önkormányzatokat nevezte meg a nemzetállami kormányokkal szembeni ellenállás terepeként.

A több szakmai fórumon is elvetett terv felmelegítése, a milliárdos költségű hatástanulmány elkészítése nemcsak anyagi szempontból, de az ott lakók szempontjából is súlyos kérdéseket vet fel.

A kormány Budapest-politikájának fókuszában a közlekedés, a minőségi zöldfelületek növelése és az otthonteremtés áll Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár szerint.

Dübörög a Niedermüller-botrány.

A közgyűlés megszavazta, hogy – a korábbi koncepcióval ellentétben – a Duna-part közeléből a Királyok útja–Nánási út vonalra helyezzék át a Csillaghegyi-öblözet árvízi fővédvonalát.

Karácsony Gergelynek nem sok köze van a környezetvédelemhez. Sokaknak ez világossá vált már az első száz napja után is, de vélhetően nem várhatunk ebben a tekintetben később sem komolyabb változást.

A fideszes képviselők nyomására a módosításból kivették azt a pontot, amely döntési joggal ruházta volna fel a főpolgármestert olyan ügyekben, ahol a közgyűlés két egymást követő ülésen nem tudott dönteni.
Továbbra sem kaptak tájékoztatást a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek arról, pontosan mi lesz a feladata a február 11-én megalakuló Fővárosi Érdekegyeztető Tanácsnak.

A győztes új polgármester, Dézsi Csaba András bár nem a lelkek gyógyásza, mégis rutinnal, elegánsan kezelte a szivárványkoalíció minden színvonal alatti acsarkodását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A közös edzések és a hétvégi futamok kovácsolták igazán össze a családot.

Ködös reggel, hideg nappal és szelesebb est jöhet szombaton.

Kevesebb önerő, hosszabb futamidő és nagyobb előleg segíti a családi házak korszerűsítését.

Karácsony, ajándékok és rengeteg cukiság a dunakeszi rendőrkutyáknál.

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

„Az EU az összeomlás jeleit mutatja.”

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

Az új trend az egészséges és funkcionális élelmiszer.

Egy forgalmas ceglédi kereszteződésben lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.