Karácsonyékon múlik, hogy lesz-e sztrájk a BKV-nál
Továbbra sincs megállapodás a BKV Zrt. és a szakszervezetek között az idei bérekről, s bár némi közeledés történt, de a felek álláspontja között megmaradt az óriási távolság.
Továbbra sincs megállapodás a BKV Zrt. és a szakszervezetek között az idei bérekről, s bár némi közeledés történt, de a felek álláspontja között megmaradt az óriási távolság.

Nocsak, nocsak!

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság 2017-ben még 2979 alkalommal szerelt kerékbilincset a szabálytalanul parkoló autókra, addig 2018-ban az esetek száma mindössze 84-re csökkent.

Budapest főpolgármestere bojkottot hirdetett a Hír TV ellen. Addig nem ad nyilatkozatot a Hír TV-nek és nem tesz eleget a meghívásának, amíg a Hír TV nem kér bocsánatot.

Az államtitkár egy Facebook-bejegyzést tett közzé azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely a briteknél járt, ahol a Sadiq Khan által vezetett Londont nevezte meg Budapest követendő példájának.
Előnyben részesültek azok a kerületek, amelyekben az utóbbi időszakban kevesebb volt az egészségügyi fejlesztés, illetve ahol az egészségügyi létesítmények sok embert szolgálnak ki.
Kedves DK!Pénteken fillérre megegyeztünk Főpolgármester úrral a budapesti járóbeteg ellátás támogatásáról – üzente meg a pártnak Twitter-bejegyzésében Fürjes Balázs.
Újabb levitézlett DK-s vagy MSZP-s bábnak kellhet egy zsíros állás.

A Népszava által megszellőztetett költségvetési tervezet szerint mégsem jut minden nyugdíjasnak a kampányban beígért 20 ezer forintos fűtéstámogatásból.
A Hír TV Plusz-mínusz című műsorában a nemrég megjelent közvélemény-kutatásokról és Karácsony Gergely főpolgármester Hír TV elleni bojkottjáról is beszélgettek a résztvevők.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy forgalmas ceglédi kereszteződésben lett rosszul, az életét már nem tudták megmenteni.

Azonnal segítség érkezett hozzá.

Elképzelni sem tudjuk, mire akarják használni a zsákmányt.

Éppen egy tálca süteménnyel igyekezett valahová.

Tűz keletkezett egy olajfinomító közelében.

A pápa az egyház első vértanúja ünnepnapján Szent István közbenjárását kérte azoknak a keresztény közösségeknek a támogatására, amelyek a leginkább szenvednek a hitvallásukért.

A techmilliárdos a demográfiai statisztikákra reagált, amelyek szerint a belga fővárosban élő gyermekek mintegy háromnegyede nem európai származású.

Gazdag programmal vár mindenkit a Fonó a két ünnep között.

Harminc évvel később megismétlődött a jelenetsor, egy apró szépséghibával.

In an interview, Lutheran Bishop Peter Kondor spoke about how Christmas can become a true source of joy even for those who are lonely.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.