Karácsony nem adta meg a gyermekkedvezményt
A főpolgármesteren több korábbi ígéretét is számonkérték a kormánypárti képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
A főpolgármesteren több korábbi ígéretét is számonkérték a kormánypárti képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

A fórum létrejötte mögött politikai célok húzódhatnak meg, mert ez Karácsony Gergely főpolgármester láthatóan üres kampányígérete.

A hazai ellenzék szellemi állapotát és hozzáállását a parlamenti demokráciához tökéletesen megvilágítja az a tény, hogy fogalmuk sem volt, mi ellen tiltakoznak.

Tarlós István főpolgármesterként azokat az embereket is kinevezte a színházak élére, akikkel nem feltétlenül állt egy világnézeti platformon – mondta Rétvári Bence államtitkár.

Kettős mércével mér a főváros vezetése: felügyelőbizottsági vizsgálatot rendelt el az Újszínházat érintő állítólagos zaklatási ügyben, míg a Gothár-féle esetben engedékeny volt a jelenleg balliberális többségű Városháza.

A tervek ismeretében a megkérdezett fővárosiak hetven százaléka támogatja a Liget Budapest projektet, a fejlesztések elfogadottsága pedig a fiatalok, családosok és a parkot övező belvárosi kerületekben kimagasló.

Több mint 28 és fél millió forint támogatást szavaztak meg a fővárosi képviselők november 27-én az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére október 23-án.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.