A fővárosi számlagyár mellett több más bűncselekmény miatt is fájhat a baloldal háttéremberének feje
Csalás, vesztegetés és súlyos testi sértés miatt is eljárás indult korábban Vig Mór ellen.
Csalás, vesztegetés és súlyos testi sértés miatt is eljárás indult korábban Vig Mór ellen.
A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje jól használja ki az aktuális politikai helyzetet – mutatott rá a Nézőpont Intézet vezetője.
A zöldítés területén is megvezette szavazóit a főpolgármester.
Már csak harminchét nap van vissza a főpolgármester-választásig.
A kormánypártok jelöltje taxisofőröket kérdezett a város közlekedési problémáiról.
Szentkirályi Alexandra elmondta, milyen egy jó főpolgármester.
Deák Dániel szerint Karácsony elnyerte Gyurcsány Ferenc kegyeit és már a DK hivatalos főpolgármester-jelöltje.
A jelenleg a BKV felügyelőbizottságát elnöklő politikus korábban a szocialisták ingatlanvagyonának eltékozlásához is asszisztált az MSZP pártigazgatójaként.
Szentkirályi Alexandra leszögezte, a főpolgármester megvágta a forrásokat és kukákat szereltetett le.
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.