Újrakötötte és bővítette védelmi egyezményét Japán és Ausztrália
Közös kiképzések és hadgyakorlatok várhatók.
Közös kiképzések és hadgyakorlatok várhatók.
Mindezt eredetileg 2025-re tervezték elérni.
Az európai uniós zöldpolitikán már megszületése pillanatától kezdve kiütköztek a rozsdafoltok.
Az állami törekvések mellett a nagyvállalatok működésének megváltoztatásának is lényeges szerepe van a klímacélok elérésében.
Maga az Európai Bizottság elnöke is úgy látja, szükség van az atom- és a gázerművekre is a fenntartható fejlődéshez.
Az Európai Unió 55 százalékos kibocsátáscsökkentésről tett bejelentést a csütörtöki esemény előtt.
– Készül a vezető szerepre a Mol a régió körforgásos gazdálkodásában a frissített stratégia alapján – mondta a Magyar Nemzetnek Hernádi Zsolt.
Kétszáz szélerőművet hordoz majd a hatalmas mesterséges sziget.
Cél, hogy a pénzügyi szektor erőteljesen hozzájáruljon a környezetileg is fenntartható gazdasági növekedéshez.
Ez az első lépés abba az irányba, hogy 2050-ig teljesen leálljanak a fosszilis nyersanyagok felhasználásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.