Magyarország kiterjeszti segítségét Ukrajnában
Magyar Levente külügyi államtitkár kárpátaljai látogatásán beszélt a segítségnyújtásról.
Magyar Levente külügyi államtitkár kárpátaljai látogatásán beszélt a segítségnyújtásról.
Az Országgyűlés elnöke megerősítette, hogy a kárpátaljai magyarok mindig és mindenben számíthatnak az anyaország támogatására.
A mostani visszaröpülés meglehet, hogy a régi magyar–ruszin barátság jegyében fog megtörténni.
A munkácsi várból nemrég eltávolított turulmadár helyén kedden reggel felavatták a háromágú szigony emlékművét, azaz Ukrajna címerét.
Az eseményen Andrij Baloga polgármester Magyarországot is bírálta.
A program az elmúlt évek során nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarság ne hagyja el tömegesen szülőföldjét.
Viktor Baloga bejegyzésben rohant ki Magyarország ellen, de csak ködös állításokra futotta.
Már kilenc magyar kötődésű áldozata van az ukrajnai harcoknak.
Egyértelműnek tűnik, hogy a munkácsi polgármester nem tartotta be a jogszabályi hátteret a döntés meghozatalakor.
A munkácsi városvezetés felszólította a helyi történeti múzeumot, szereljék le a várban álló, hatalmas turulmadarat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mucha József, Ebedli Zoltán és Rab Tibor, továbbá Dunai Antal és Fazekas László mihamarabbi gyógyulást kíván Nyilasi Tibornak.
A fóliasátrakat letarolta a pusztító széllel érkezett zivatar, a kertészetben nevelt virágok 90 százaléka tönkrement.
Mráz Ágoston Sámuel szerint a Telex a miniszterelnök szavait a kontextusból kiragadva akarta bebizonyítani, hogy a jobboldali közvélemény-kutatók megbízhatatlanok.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
A Dagadó vitorlák filmsorozat Adnanája, Szőnyi Júlia 75 éves volt.
A véleménynyilvánítás jogát próbálja lejáratni a kijevi média.
A miniszterelnöknek számos aggálya van Ukrana uniós csatlakozása kapcsán.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
A Dagadó vitorlák filmsorozat Adnanája, Szőnyi Júlia 75 éves volt.
A véleménynyilvánítás jogát próbálja lejáratni a kijevi média.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.