Mindent bizonyosan nem – annyi már szent. A kijevi parlament nemrég 2024 szeptemberéig adott egy év haladékot mintegy száz kárpátaljai magyar iskola ukrán nyelvű átállására. Ez ahhoz képest, hogy mostanra tervezték, jó hír, onnan nézvést viszont, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges egy, az Európai Unióba igyekvő országban, elképesztő. A kényszersorozott kárpátaljai magyartól elvárják, hogy adja az életét Ukrajnáért, de a gyerekét elukránosítják. Német vendégpublicistánk nemrég írt arról: bő negyedszázada, a Horn-kormány időszakában maga is tagja volt annak a Magyarországra látogató Bundestag-küldöttségnek, amely jobb nemzetiségi politikát várt el a magyaroktól az uniós tagságunk német támogatásáért cserébe. Nem lehet ez másként az ukránok esetében sem.
Mégis, optimizmusra ad okot, hogy Z. most felfedezte magának Beregszászt, ahol jóval nagyobb a magyarok aránya, mint a megyeszékhely Ungváron. Reméljük, nem naiv optimizmus arra gyanakodni, hogy az ukrán nép szolgája kikeveredik végre az elmúlt másfél év háborús pszichózisából; annyi azért bizonyos, nem véletlenül látogatott országa sokszor elfeledett, nyugati csücskébe.
Azon is elgondolkodhatott a NATO- és az EU-tagságot ambicionáló ország vezetőjeként – vagy ha mégsem, akkor nagyon ajánlatos –, hogy hét szomszédjukból négy, köztük hazánk mindkét szervezetnek tagja. Egyszer pedig véget ér az idő, amikor khakiszinű molinójában ő tart kioktató szónoklatokat ezen országok vezetőinek, hogy adjanak neki pénzt, paripát, fegyvert, de azonnal.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!