Meghalt a KDNP volt frakcióvezetője
Füzessy Tibor 94 éves volt.
Füzessy Tibor 94 éves volt.
Bezárnák a Veszprémi Törvényszék döntése nyomán keletkezett kiskaput a kormánypártok, törvényt módosítanának.
A jövőben nem élhetnének vissza a transzneműek a kedvezményes nyugdíj lehetőségével − jelezte lapunknak Selmeczi Gabriella.
Az államtitkár elmondta, hogy a háború és a szankciók komoly terheket rónak Magyarországra.
Biztatok arra mindenkit, hogy követve őseink évszázados hagyományát, állítsunk új, modern kereszteket az utak mentén, a falvakban, a városokban − hangsúlyozta az államtitkár.
Az emlékmű a nemzet összetartozását jelzi, és azt, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz – mondta Latorcai Csaba.
Latorcai János: Elfogadhatatlan, hogy egyes képviselők mások emberi méltóságába gázolnak.
A KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy mára háborús héják lepték el Brüsszelt.
A KDNP ügyvezető főtitkára elmondta, hogy megdöbbentek Karácsony Gergely bejelentésén, hogy a főváros nem akar szolidarítási adót fizetni.
Háborús pszichózisba került a transzatlanti térség a KDNP szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az eszköz már 900 ezer nyugdíjas számára nyújt védelmet.
Ráadásul egy kétszeresen Oscar-jelölt színésszel az élen.
Innovatív, esztétikus és könnyen fogyasztható az Augusztusi álom.
A miniszterelnök az MCC Feszten többek között azt hangsúlyozta: egyetlen magyar fiatal sem halhat meg Ukrajnáért.
Egy üzenetet is írt a fénykép mellé a Liverpool magyar középpályása.
Csaknem 52 ezer kérelem érkezett be 305 milliárd forint értékben.
Mindenki igénybe veheti, aki első lakáshoz, otthonhoz, házhoz szeretne jutni, függetlenül attól, hogy az ország melyik területén lakik.
Egy üzenetet is írt a fénykép mellé a Liverpool magyar középpályása.
Csaknem 52 ezer kérelem érkezett be 305 milliárd forint értékben.
Mindenki igénybe veheti, aki első lakáshoz, otthonhoz, házhoz szeretne jutni, függetlenül attól, hogy az ország melyik területén lakik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.