KDNP: Hidat kell építeni azok között, akiknek Magyarország függetlensége a célja
Tisztelni kell a hősöket az értünk hozott áldozatért a KDNP budapesti választmányának elnöke szerint.
Tisztelni kell a hősöket az értünk hozott áldozatért a KDNP budapesti választmányának elnöke szerint.

Mihálffy Béla, a KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy a baloldal választási kampányát Soros György, más néven „dollárpapa” jóvoltából finanszírozták.

Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára bírálta a baloldal hozzáállását.

A Momentum tűzre dobná a kérdőíveket, miközben a DK feleslegesnek tartja, hogy a kormány kikéri a magyar emberek véleményét a szankciókról.

Fontos feladatok várnak a kereszténydemokrata politikusra.

Kocsis Máté közölte: a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja felkérte a kormányt, hogy indítson nemzeti konzultációt az energiaszankciókról.

A párt szerdán tartotta ülésszakkezdő frakcióülését Balatonalmádiban.

Nő az európai polgárok elégedetlensége a szankciók miatt, a kormánypártoknak pedig szövetségeseket kell találniuk ennek megváltoztatásához.

A kihelyezett frakcióülésen Gulyás Gergely, Varga Judit és Palkovics László is helyzetértékelést tart.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint a nyugati civilizáció állapota a nők keresztény-konzervatív képviseletének fontosságára hívja fel a figyelmet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

Az ukrán és az amerikai elnök hamarosan tárgyal.

Súlyos a helyzet.

Donald Trump a vérontás leállítása érdekében tárgyal, Európát viszont a háborús pszichózis uralja.

A francia filmcsillag egy korszak ikonja volt.

Az adott ország fejlettségi szintje nem minden esetben jelenti azt, hogy elhagynák vagy jelentősen visszaszorítanák a készpénzt.

Varga Zsolt szerint nem ideális a karácsonyból érkezve egy edzéssel meccset játszani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.