Kedden kezdődik az alaptörvény módosításának vitája
A parlament a héten tárgyalja a frakciófinanszírozásról szóló javaslatot is.
A parlament a héten tárgyalja a frakciófinanszírozásról szóló javaslatot is.

Ötmilliárd forintot takarít meg a frakciók költségvetésén a Fidesz és a KDNP törvénymódosítása.

A KDNP országgyűlési képviselője szerint fontos, hogy magyar gazdaság növekedési pályán maradjon.

A Fidesz–KDNP továbbra sem fogja megengedni, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát.

A politikus szerint a veszélyekkel teli XXI. században fontos a fizikai aktivitások fejlesztése.

Vejkey Imre szerint a brüsszelita vezetők egy simulékony, baloldali kormányt akartak látni Budapesten.

A KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy meg kell erősíteni a honvédséget.

Simicskó István frakcióvezető szerint óriási felelősségük van a tanítóknak, hogy milyen emberek is lesznek gyermekeink.

„Önmagában az ország függetlensége nem csupán célja, hanem eszköze is a sebek begyógyításának hosszú és viszontagságos folyamatában.”

A külügyminiszter kijelentette, hogy a háború elől menekülőknek joguk van hazánkba jönni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Minden volt ami egy Bajnokok Ligája döntőjében is előfordulhat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

Elmondta Timur Mindics, hogy beszélt-e mostanában Zelenszkijjel vagy Jermakkal.

Esélyük sem volt a kiskamaszoknak.

Újabb érintett lehet az ukrán korrupciós ügyben.

The goal is to develop a package of proposals that is acceptable to all stakeholders and would be introduced after the elections.

Az M5 csatornán láthatjuk ma este Leslie Mandoki koncertfilmjét

Hatalmas pénzek fegyverkezésre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.