A kedvezményes kamatozású hitelek hatása már érződik
A kedvezményes konstrukciókat néhány bank már március utolsó harmadában felvette a kínálati palettájára.
A kedvezményes konstrukciókat néhány bank már március utolsó harmadában felvette a kínálati palettájára.

Ez jelentős áthidaló segítséget jelenthet mindazoknak, akik időszakosan nehéz helyzetbe kerültek.
Ez a kedvező rendszer tovább bővült két speciális, a koronavírus-járvány okozta nehézségek kezelését fókuszba állító esetkörrel.
A kampányban csekély bevételről beszéltek Niedermüllerék, ám több mint félmilliárdot kasszíroznak évente.
A főpolgármester elmulasztott világos utasítást adni a fővárosi cégeknek a bérleti díjak elengedéséről.

A szabályozás elsődleges célja az, hogy a kormány a hitel-moratóriummal élő ügyfeleket ne csak idén, hanem jövőre is, amikor újraindul a fizetési kötelezettség, akkor is segítse.
Míg 2010-ben 69 ezren vették igénybe a bizonyos betegségek után járó adókedvezményt, addig 2018-ben már 258 ezren éltek a lehetőséggel.

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatását mintegy 23 ezer nagycsaládos kérte, új autójuk megvásárlását közel nyolcmilliárd forinttal támogatta az állam tavaly.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.

Tizenegyesek döntöttek az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.