Valter Attila felfedte az igazságot az új társa körüli botrányról
A magyar kerékpáros éppen a télen érkezett Cian Uijtdebroeks szobatársa volt az edzőtáborban.
A magyar kerékpáros éppen a télen érkezett Cian Uijtdebroeks szobatársa volt az edzőtáborban.

Akkora volt a kráter, hogy nem tudta kikerülni a biciklis.

Teniszben, a Formula–1-ben és a kerékpársportban is a dominancia éve ért véget.

Őrizetbe vette az ausztrál rendőrség Rohan Dennis olimpiai bronzérmes kerékpárost.

A sikeres évet záró magyar kerékpáros úgy látja, több mindenben is fejlődött 2023-ban.

Az előttünk álló hétvégén rendezik meg a kerékpáros versenyt, amely már a hetedik születésnapját ünnepli.

Primoz Roglic és a főszponzor is elhagyja a holland sort.

Hiába az ijesztő rádiózás, a szlovén klasszist nem lehetett elkapni.

Az egyik legnagyobb sztár bejelentette távozását, a nagy fordulat a magyar versenyzőt is érintheti.

Az üzletnévadási kreativitás a vendéglátóipari egységek elkeresztelése során érhető tetten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.

Turi Attila a makoveczi örökségről és őseink szellemiségének továbbviteléről.

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.