Valóban kivonulhat a Tesco Kelet-Közép-Európából?
A brit lánc régiós vállalkozásait a Schwarz-csoport veheti át. A terveket a brit Tesco sajtóirodája cáfolta.
A brit lánc régiós vállalkozásait a Schwarz-csoport veheti át. A terveket a brit Tesco sajtóirodája cáfolta.

A korábbi évekhez képest hamarabb, már július elején meghirdették a 40-50 százalékos leértékeléseket.

Magyarország a veszélyhelyzet idején a második helyen állt a bolti eladásokban.

Magyarországot a magyar emberek munkája teszi sikeressé – mondta Szijjártó Péter.

A csomagküldő és internetes kiskereskedelem áprilisban történelmi rekordot döntött.
Minden olyan fizetőhelyen, ahol online kassza működik, kötelező lesz lehetővé tenni az elektronikus fizetést.

A magyar gazdaság exportorientált, ezért érdeke, hogy minél kevesebb akadály nehezítse a kereskedelmet.
Olyan döntés született, amely továbbra is az emberek biztonságát helyezi előtérbe úgy, hogy visszaadja a vásárlás szabadságát.
Visszatér a megszokott fogyasztási rend: bárki, bármikor bemehet a boltba vásárolni.

A NAIK adatai szerint a gyümölcsért az elmúlt öt évben egyszer se kellett annyit fizetni, mint az idén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A CIA tevékenyen részt vett az LSD amerikai elterjesztésében.

A balkezes játékos visszatérése, visszafogadása Varga Zsolt szövetségi kapitánynak komoly fejtörést jelent.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.