Egyre lazul a fegyelem

Egyre több rendezvényt halasztanak el a koronavírus-fertőzések megjelenése miatt. Elmarad többek között a Tranzit Közéleti Évadnyitó is, ahol felszólalt volna Orbán Viktor kormányfő is. A szakemberek szerint a járványügyi készültségben kötelező maszkviselés részletesebb szigorítására is szükség lehet.

2020. 08. 27. 6:34
Fiatalok jelképesen hordott maszkban egy kávézó teraszán. Enyhült a félelem Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elhalasztják az augusztus 27–30. között tervezett Tranzit Közéleti Évadnyitó elnevezésű rendezvényt, mert a szervezők között koronavírussal fertőzöttet találtak – tájékoztatta a Kommentár Alapítvány szerdán az MTI-t. A rendezvényen, amelyet Tihanyban ötszáz fő részvételével tartottak volna meg, beszédet mondott volna Orbán Viktor miniszterelnök, számos miniszter és államtitkár pedig ellenzéki politikusokkal vitatkozott volna szakterületük kérdéseiről. A Pécsi Tudományegyetem tegnap bejelentette, hogy intézkedett az összes gólyatábor leállításáról, mivel koronavírus-fertőzött diáko­kat találtak két kar rendezvényén. Tegnap érkezett a hír, hogy négy, a Budapesti Corvinus Egyetem bükkszéki gólyatáborában részt vevő hallgató koronavírustesztjének eredménye is pozitív lett. Bejelentették: a Corvinus lemondja az erre a hétre tervezett mester szakos gólyatáborát, és kéri a külsős szervezőt, hogy a a gólyáknak meghirdetett ezerfős bulit se tartsák meg. Ugyancsak szerdán jelentette be Papp László, Debrecen kormánypárti polgármestere, hogy újabb négy koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a város Pallagi úti idősotthonában, ezzel ötre emelkedett a fertőzöttek száma. A városvezető emlékeztetett, hogy augusz­tus 14-én intézményelhagyási és látogatási tilalmat vezettek be, öt nappal később pedig egy hasi fájdalomra panaszkodó lakó tesztje lett pozitív. Ezután teljes körű szűrést rendeltek el az intézményben: a 405 tesztből négy lett pozitív, egy dolgozónál és három lakónál mutatták ki a vírus jelenlétét. Az idősotthont fertőtlenítették, azokat pedig, akik érintkeztek a fertőzöttekkel, az izolációs részlegben helyezték el. A tegnapi adatok szerint egyébként 73 koronavírus-fertőzés volt az országban, a megbetegedések száma tehát napról napra növekszik. A védekezési fegyelem azonban egyre lazább az országban.

Miközben tempósan emelkedik itthon a betegszám, napi tapasztalat a kereskedelemben, hogy a második hullám küszöbén sokan még mindig nem viselik a kötelező maszkot a vásárlások során, márpedig az minden üzletben mindenki számára kötelező. Egyes vélekedések szerint a távolsági buszok mintájára a hatósági ellenőrzések szigorításával lehetne elérni a maszkviselés betartását, azaz a felelősebb magatartást, nem lehet azonban minden bolt elé rendőrt állítani – vélik az iparági szereplők, akik szerint nagy a tétje a lakosság mostani fogyasztói viselkedésének.

A kereskedők szerint a külföldön nyaralók hazatértével, illetve az iskolaszezonnal, az őszi munkába járással megnövekedő forgalomban országszerte tovább nőhet a fertőzés kockázata a zárt légterű kereskedelmi egységekben.

– A maszk viselése nem okoz akkora traumát, mint a tömeges járvány miatt elveszített munkahely, a bezárt iskolával korlátozott élet, ne adja Isten, a betegség, halál – erről sokaknak van már tapasztalata. A megmaradt és az új munkahelyek megőrzésének érdekében, de például a szabad vásárlás joga miatt is ki kell jelenteni: naponta súlyosbodik a helyzet, ami már megköveteli a vásárlóktól és az eladóktól is a felelős magatartást! Viseljük a maszkot minden üzletben, tartsuk a megfelelő távolságot! Ne hagyjuk, hogy újra tömegessé váljon a fertőzés, nem lehet érdeke a lakosságnak a tavaszi bezárt állapot megismétlése – jelentette ki lapunknak Bubenkó Csaba.

Fiatalok jelképesen hordott maszkban egy kávézó teraszán. Enyhült a félelem
Fotó: Teknős Miklós

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke az áruházi dolgozók jelzései alapján azért kezdeményezne közös fellépést a piaci szereplőkkel, hogy ne legyenek újabb pánikvásárlások, és ne fordulhasson elő semmilyen zavar az ellátási láncban. Mint mondta, a társadalmi összefogáson túl a vásárlók újszerű, célzottabb tájékoztatása is hatásos lehet, amennyiben nincs mód legalább a forgalmasabb bevásárlóhelyeken a sűrűbb hatósági ellenőrzésre.

– Hajlamosak vagyunk elfelejtkezni róla, hogy még most is tart a járványügyi készültség, ami a veszélyhelyzetet felváltotta. Azóta általános jogszabályi kötelezettség, hogy mindenki, aki a boltok teljes területén tartózkodik, beleértve a raktárakat is, kötelezően maszkot kell viseljen. Ez a plázák esetében azt jelenti, hogy nemcsak az egyes butikokban, hanem a teljes épületben, vagyis a folyosón, a liftben, de még a mélygarázs területén is kötelező a maszk, ahol a vásárló megfordulhat – mondta Vámos György a Magyar Nemzetnek.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára tisztázta: a pénztáros, ­az eladó maszkviseléséért a munkaadója, vagyis a kereskedő kérhető számon, aki ráadásul köteles felhívni a vevők figyelmét, emellett figyelmeztethet is az ­előírt maszk felvételére. – Nincs ugyanakkor olyan jogszabályi felhatalmazása a vállalkozásnak, hogy köteles lenne megtagadni a maszk nélküli vevő kiszolgálását – mondta a főtitkár. Hozzátette: súlyosabb szabálysértésnél a rendőrséget értesítheti a kereskedő, de erre nemigen van példa.

Az ágazat másik képviselője, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség szerint is komolyabban kell venni a védekezést. Tagjaiknak több konkrét javaslatot fogalmaztak meg: például a boltok újítsák fel az egységek bejáratánál, a vásártérben kihelyezett figyelemfelkeltő hirdetményeket, és tájékoztassák a dolgozókat a fokozott figyelem és fegyelem szükségszerűségéről. Felhívják a kereskedők figyelmét a fertőtlenítőszerek, a saját maszk- és kesztyűkészletek feltöltésére. Azt is javasolják, hogy minden bolt rendelkezzen érintésmentes lázmérővel, hogy a vezetők munkakezdéskor ellenőrizhessék a dolgozók testhőmérsékletét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.