Menekülési terv Londonban
Létezik egy vészforgatókönyv, amely a Covid–19-járvány miatt veszteségessé vált kelet-közép-európai Tesco Europa eladása mellett szól, s amelyben a korábbi években jól teljesítő magyar leányvállalat értékesítése is szerepel. Ezt a londoni anyacégnél a kockázatelemzők egyre inkább támogatják, mivel az új számítások szerint a diszkontok által elhódított magyarországi kereskedelemben 2020-ban bevezetett szektorális adó végképp ellehetetleníti az átalakított hipermarketekre szóló üzleti tervekben előírt profit megtermelését – közölték a Magyar Nemzettel a Tesco londoni központjából. Hozzátették, hogy már a Tesco Bank, a cég pénzügyi szolgáltató vonala is veszteséget termel. Forrásaink szerint a kiszivárgott átvilágítás már a vevőjelölteknek készül, amelyek európai piaci befektetői csoportok.

Fotó: Teknős Miklós
Információink szerint itthon nincs a kormány napirendjén a kiskereskedelem legnagyobb foglalkoztatója, a stratégiai partnerként jegyzett Tesco áruházlánc értékesítése, ami azt jelenti, nem kell attól tartani, hogy rövid időn belül változna a vállalat egységei által érintett területek ellátottsága. A 2010-es különadó mintájára – a hazai gazdaság védelmében – a mostani Covid-járvány miatti válságra válaszul a nyár elején ismét bevezetett sávos kereskedelmi adó ugyanakkor valóban fájhat az elmúlt években globálisan folyamatosan piacot veszítő áruházláncnak. Annak ellenére is, hogy hazánkban diszkontosították a hipermarketeket, így próbálva lépést tartani a megváltozott fogyasztási szokásokkal.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!