
- Magyar Nemzet
- kiadatási törvény
kiadatási törvény

Kiszabadult az a férfi, aki miatt a kiadatási törvény módosítását javasolták Hongkongban
Megosztottá vált Hongkong
Bár a világsajtó kiemelten kezelte a hongkongi tüntetések fejleményeit, a radikalizálódó mozgalom az elmúlt hetekben sokat veszített tömegéből.

Ismét tízezrek vonultak utcára Hongkongban
A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki.
Vasárnap is folytatódik a demonstrálás Hongkongban
Több mint húsz embert vettek őrizetbe a szombati demonstráción Hongkongban, ahol vasárnap ismét ezrek vonultak utcára, folytatva a hónapok óta tartó tüntetéssorozatot – írja internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Újra tízezrek vonultak az utcára Hongkongban
Ismét több tízezren vonultak utcára Hongkongban vasárnap, hogy tiltakozzanak a kiadatással kapcsolatos, „parkolópályára tett” törvénytervezet, valamint a város Peking-barát kormányzata ellen, illetve követeljék a demonstrálókkal szembeni rendőrségi intézk
Ismét százezrek tiltakoznak Hongkongban a kiadatási törvénytervezet ellen
Ismét tömegtüntetés volt Hongkongban vasárnap a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen, a közelmúltbeli megmozdulásokkal szemben azonban a demonstráció ezúttal békésen zajlott – írja a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap.
Erőszakossá vált a tüntetés Hongkongban
A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet ellen tiltakozók összecsaptak hétfőn a rendőrökkel, és megpróbáltak betörni a kormányzatnak helyet adó épületkomplexumba hétfőn, miközben Hongkong éppen annak az évfordulóját ünnepli, hogy 1997. július 1-jén
Fekete tüntetés Hongkongban
Felfüggesztették a kiadatási törvényt, de nem hajlandó eltörölni a városállam vezetője, ezért többen azt is követelték, hogy mondjon le Carrie Lam.

Ismét utcára vonultak Hongkongban a kiadatási törvény ellen tiltakozók
Ezrek vonultak utcára Hongkongban ismét, és megbénították a forgalmat a törvényhozó testület épülete körül, hogy kifejezzék tiltakozásukat a kormányzat által jelenleg tárgyalt kiadatási törvénytervezet ellen – írta a South China Morning Post (SCMP) hongko
Fontos híreink
Nagy Márton: nem cél a mindenáron való gazdasági növekedés

Szívszorító pillanatok: videón a hazatérő orosz és ukrán katonák

A szolgálatok támadása veszélyes a nemzetbiztonságra

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Bódis Kriszta igazi ejtőernyős jelölt, akinek se helyismerete, se kapcsolata nincs a kerületekben élőkkel
Józsefvárosban, Ferencvárosban és a Belvárosban senki sem ismeri a Tisza Párt emberét - mondta a Magyar Nemzetnek Ferencz Orsolya.

„Ezt mind el kell felejteni!” – Bokros eltörölné a családi kedvezményt és az anyák adómentességét
Ismét súlyos megszorításokat szorgalmazott a Tisza Párthoz közel álló baloldali közgazdász.

Kiderült, mennyit drogoznak az egyetemisták
Több a kíváncsi, mint a szenvedélybeteg.

Magyar Péter csattanós választ kapott a lenézett vidékiektől
A Tisza elnöke újabb gyalázkodást engedett meg magának.
Külföldi híreink

A francia lakosságnál betelt a pohár
A társadalom többsége támogatja a Muszlim Testvériséghez kapcsolható szervezetek betiltását.

Ez várna ránk, ha Ukrajna sorsára jutna Európa
Brüsszel háborút hozna Európára.

A hadsereg mentette meg a nigériai keresztényeket
Kiszabadították a Kaduna államban elrabolt keresztényeket
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Két órán keresztül facsarja a szívedet ez a mozi, hogy a végén a magasba emeljen + videó
Chloé Zhao filmje nem csak a Hamlet megírásának körülményeiről szól.

Itthon nem jutott feljebb – a LinkedInen kér esélyt az Ausztriában dolgozó magyar edző
A Haladás volt edzője Ausztriában raktáros munkát is vállalt, és elmondja, miért jobb az osztrák futballképzés.

Lehullt a lepel, kiderült, kik kísérik a megnyitón az olimpia zászlaját
A kiváltságosokat a személyes és szakmai útjuk, a békét, az egységet és a szolidaritást megtestesítő értékeit alapján választották ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

