Több ezer éves „tóparti luxusház” maradványait tárták fel
Az 1240 négyzetméteres, 12 szobás házban előszoba, konyha és raktár is volt.
Az 1240 négyzetméteres, 12 szobás házban előszoba, konyha és raktár is volt.
A 79,34 százalékos hatásosság megfelel az Egészségügyi Világszervezet követelményeinek.
A Sinopharm is közölte oltóanyagának hatékonyságát, bár a részleteket nem hozta nyilvánosságra.
Az antitestvizsgálatokból utólag kiderült, hogy a fertőzöttek száma jóval magasabb volt a közölteknél.
Az Airbus 330 típusú teherszállítót a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerezte be.
Sajtóértesülések szerint a kínai Yoozoo Group elnökét, a Netflix producerét megmérgezhették.
Országszerte mindössze húsz esetet regisztráltak a tájékoztatás szerint, a közelgő Holdújév miatt azonban Peking bekeményít.
A kínai gazdaság láthatóan jobban állta a koronavírus-járvány viharát, mint a nyugati gazdaságok.
Kínában az elhízás és a túlsúly aránya gyors ütemben növekszik és előfordulása gyakorinak számít.
Bár még a tesztelés harmadik fázisában járnak a vakcinák, több külföldi ország rendelt már belőlük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.