„Az orosz kémek kiutasítása hatalmas csapás Putyinnak”
Az elmúlt időszakban legalább négyszáz feltételezett orosz kémet utasítottak ki Európából.
Az elmúlt időszakban legalább négyszáz feltételezett orosz kémet utasítottak ki Európából.

A hétfői sikeres zöldeurókötvény-kibocsátás után ma Zöld Panda-kötvényt bocsátott ki hazánk a kínai piacon.

A német vállalatok egyre inkább függenek a külföldről érkező nyersanyagoktól.

Az orosz küldöttség éles bírálatokat kénytelen hallgatni a G20-csúcstalálkozón Oroszország ukrajnai háborúja miatt.

Az Elysée-palota tájékoztatása szerint Emmanuel Macron francia államfő jövő év elején Kínába is ellátogat.

Ennek a versenynek nem szabad konfliktust okoznia a két ország között – közölte a Fehér Ház.

Szingapúrból üzent a pekingi vezetésnek a kelet-ázsiai körúton lévő német kancellár.

A Koreai Rögbiszövetség tisztségviselői bocsánatot kértek az Ázsiai Rögbiszövetségtől.
Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek önálló kormánya van.

Az amerikai elnök újabb beszédet tartott a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének csúcstalálkozóján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.