Egyre nagyobb feszültséget okoznak a lezárások Kínában
Sanghajban a szigorítások hírére megrohamozták a boltokat, valamint többen utcára vonultak tiltakozásuk jeléül.
Sanghajban a szigorítások hírére megrohamozták a boltokat, valamint többen utcára vonultak tiltakozásuk jeléül.

A kínai város lakói nem hagyhatják el otthonukat, és kizárólag házhoz szállítással vásárolhatnak.

A negyvenegy ipari ágazatból huszonegyben regisztráltak profitnövekedést az év első két hónapjában.
A China Eastern légitársaság Boeing 737-800-as gépének baleseti adatrögzítőjét másfél méterrel a talaj felszíne alól ásták elő.

Két év óta először diplomáciai találkozón vett rész a kínai és az indiai külügyminiszter.

A repülőgép darabjai mellett személyes tárgyak hevertek a földön, túlélőket egyelőre nem találtak.

A baleset áldozatainak számát egyelőre nem közölték hivatalosan, mivel a mentési munkálatok még tartanak.

Februárban megduplázódott Kína cseppfolyósítottföldgáz-importja Oroszországból az egy évvel korábbihoz képest.

Az EY felmérése szerint 2021-ben 155 európai vállalat került kínai kézbe, összesen 12,4 milliárd dollárért.

Az újabb segélycsomag értéke mintegy 531 millió forint, az első szállítmányt két hete indították útnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A CIA tevékenyen részt vett az LSD amerikai elterjesztésében.

A balkezes játékos visszatérése, visszafogadása Varga Zsolt szövetségi kapitánynak komoly fejtörést jelent.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.