Már több mint egymilliárd dózis vakcinát adtak be a kínaiaknak
Kínában az elmúlt héten naponta mintegy húszmillióan kaptak koronavírus elleni védőoltást.
Kínában az elmúlt héten naponta mintegy húszmillióan kaptak koronavírus elleni védőoltást.

Az Egyesült Államok 2,5 millió koronavírus elleni vakcinát indít útnak Tajvan felé.

Kína megelégelte a drágulást, főleg fémekből és élelmiszerekből szabadít fel készleteket.

Erősödik a félelem, hogy Amerika egy olyan nagyhatalomként kíván tündökölni, amely kedve szerint alakítja a globális játékszabályokat.

Az összetettség, a minden mindennel összefügg jelensége más és minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott.

Nógrádi György: Washingtonnak most van az utolsó esélye arra, hogy megállítsa Pekinget.

Joe Biden szerint Peking növekvő fenyegetés, az európai vezetők viszont óvatosabban fogalmaznak.

Kína mindig is védekező jellegű nemzeti védelmi politikát folytatott – reagáltak.

Jens Stoltenberg főtitkár szerint merőben más Joe Bidennel tárgyalni, mint Donald Trumppal.

Peking meggyőződése, hogy a Kínai Kommunista Pártnak is szüksége van reklámra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Fotó a cikkben.

Karácsony Gergely az elmúlt hat évben elhanyagolta az utakat – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.

Gulyás Gergely Kristóf egy vonaton utazott a két tiszás politikussal, akik érdekes dolgokról beszélgettek út közben.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Azt is tudni, hol a legsúlyosabb a helyzet.

Közben az olasz sajtó emlékezteti Salist, hogy mi várt volna rá, ha nem menekül mentelmi joga mögé.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága megerősítette, hogy az EU beavatkozott nyolc európai választásba.

Több mint három hónappal a párizsi Louvre-ban történt látványos ékszerrablás után újabb közleményt adott ki a múzeum.

Mindkét vezetőedző, Borbély Balázs és Sergio Navarro is piros lapot kapott a rangadó hosszabbításában.

Peter Magyar and his party cannot and will not say no to the pro-war advisors in Brussels.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.