Egyéni összetett

„Figyeljétek összetettségét, szólt a tanárnő, s felemelt egy csillogó hátú szép bogarat” – ­énekelte Cseh Tamás Bereményi Géza szövegét. A dal keletkezése óta nagyot fordult a világ, és a globalizmus megjelenésével az összetettség, a minden mindennel összefügg jelensége más és minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kapott. A világjárvány a maga összetettségében, mondhatni, komplexitásában például egyértelműen a globalizmus számlájára írható. Nem mintha nem lett volna enélkül is elég a rovásán. Utazgatunk, röpködünk, hordozunk, valaki eltüsszenti magát Kínában, és Olaszország hamarosan kis híján összeomlik.

De vegyünk egy másik példát! Bemegyek a fatelepre, bemondom, mit szeretnék, majd helyet cserélnek a szemeim. Egy szigorúan véve építőipari hulladéknak minősíthető préselt valami fogyasztói ára pár hét alatt száz százalékkal emelkedett. Nem tíz, nem húsz, száz. Az ember első indulatból azt gondolná, hogy persze, felpörgött az infláció, elszabadult az üzemanyag ára, emelkednek a bérek, a támogatásoknak köszönhetően szárnyal az építkezési kedv, és a kereskedők kaszálnak egy nagyot.

Mindez benne van a pakliban, és már ennyi is bőven elég lenne, de a probléma még ennél is összetettebb. Az van ugyanis, hogy az amerikai tőzsdén minden eddigi rekordot megdöntött a faanyagok határidős árfolyama, aranyáron megy a cucc, és mindemellett még hiány is mutatkozik. Valamint azonnal beszálltak a spekulánsok is. Állattani besorolás szerint hiénák, esetleg dögkeselyűk. Amerikában is megnövekedett a lakásfelújítási és -építési kedv. A Covid-menekültek elindultak a belvárosból a külvárosba, és ott jellemzően fából építkeznének. Kitört a vámháború az USA és Kanada között, a kanadaiak megvonták a vállukat, és eladták az anyagot a kínaiaknak. Az oroszok korlátozzák a fa nyersanyagok exportját. Ezért aztán a fűrésztelepek akkor is eladják a fát, amikor még a rigó fütyül rajta az erdőben.

Mindeközben a multik sem tétlenkednek, a Microsoft és az IKEA úgy vásárol magának szén-dioxid-kvótákat (már ezt is adják-veszik), hogy irgalmatlan pénzeket fizetnek a nagy erdőtulajdonosoknak, amennyiben nem vágják ki a fákat. Végül, de nem utolsósorban az amerikaiak felfedezték Európát úgy is, mint fapiacot, és elkezdték átcígölni a rönköket az óceá­non. Én meg állok Magyarországon, egy kisvárosi fatelepen, és nézek, mint ló a rozsban.

Na jó, akkor hagyjuk a fát, vegyünk inkább biciklit! Nincs. Felrémlik a szocialista hiánygazdaság rémképe, de a helyzet kissé összetettebb. Kitört a hiszti a bringapiacon. A kereslet az egekben. Mert biciklizni trendi, már-már szexi. Már nem képezi a falusi folklór szerves részét Pista bácsi, amint egy rozsdaette kerékpáron – elöl a keresztbe tett kaszával, hátul a gázpalackkal – megkísérli a kijutást a szőlőhegyre, cserébe viszont még extrémebb figurák lepték el az utakat, rózsaszín rövidnadrágban és idióta sisakokban, a sportipar legnagyobb örömére és az amúgy is túlterhelt sürgősségi osztályok bánatára. Ugyanakkor a vírus miatt a városi bicajozás is terjedni kezdett, viszont sorra zártak be a gyárak, elfogyott az alkatrész, kiürültek a raktárak és megugrottak az árak. Mindez többek között azért, mert minden kínai, az is, ami nem.

Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a kerékpározás környezetbarát tevékenység. Jóval kevésbé környezetszennyező, mint például egyedül üldögélni órák hosszat a dugóban, egy V8-as dízelben.

Az a baj azonban, hogy ez az egész környezeti horror, a globális éghajlatváltozással együtt szintén kezd egyre összetettebbé válni. Mert az odáig pompás, hogy hamarosan a fél világ dodzsemezni fog, de honnan lesz a rengeteg áram? Csak nem az ezerszer elátkozott atomerőművekből? Az összetettség szinonimájává a káosz kezd válni.

Abban azért biztos voltam, hogy – bizonyos nemzetkarakterológiai közhelyek mentén legalábbis – a környezettudatosnak tűnő Svájcban rend van e tekintetben is. A kormányuk is így gondolhatta, aztán tessék. A hétvégi népszavazáson szűk többséggel ugyan, de a svájciak elutasították azt a javaslatot, melynek értelmében adót vetettek volna ki a klímaváltozásért felelősnek tartott üzemanyagokra, a földgázra és a repülőjegyekre. Ez sem fekete-fehér. Mert növekedtek volna a fűtési költségek, de egy kőgazdag országról beszélünk, ugyanakkor az is röhej, hogy momentán olcsóbb eljutni (egyben kerozint és különféle ronda nyavalyákat szétszórni) repülővel Zürichből Palermóba, mint vonattal Mátészalkáról Székesfehérvárra. De ha már lendületben voltak a polgárok, arra is nemet mondtak, hogy betiltsák a szintetikus gyomirtókat és az olyan termékek importját, amelyeket ilyen termékek felhasználásával termeltek. Ezzel aztán lőttek is az ötletnek, hogy Svájc bio-mezőgazdasági országgá váljon, de ettől még – a Balkán oroszlánjainak köszönhetően – továbbra is egész jól fociznak.

(Borítóképen a madridi tőzsde árfolyam változásai 2021. júniusában. Fotó: EPA/Esther Egea)