Újra megjelent Kopp Mária és Skrabski Árpád könyve
A könyv egyebek mellett az életközösségeket, a női és férfi szerepeket, és a családot vizsgálja.
A könyv egyebek mellett az életközösségeket, a női és férfi szerepeket, és a családot vizsgálja.
Az új otthonteremtési lehetőségek közül az otthonfelújítási támogatás a legkedveltebb.
A KINCS elnöke szerint három tényező számít leginkább a gyermekvállaláshoz a fiataloknak.
A KINCS elnökhelyettese szerint hazánkban már különösen trendi nagycsaládosnak lenni.
A magyarok 90 százaléka ért egyet a családvédelmi akcióterv intézkedéseivel, a kedvezményeket már százezrek vették igénybe.
Az elmúlt egy év a családokért történő összefogásról szólt – jelentette ki Novák Katalin.
A természetes fogyás 23 százalékkal mérséklődött és harminc százalékkal többen kötöttek házasságot.
A családvédelmi akcióterv bevezetését követő felmérés szerint több férfi szeretne kettő vagy több gyermeket, mint nő.
A járvány miatt bevezetett digitális oktatásban a tanárok és a szülők együtt tanították a gyermekeket.
Az első négy hónapban 5,5 százalékkal több gyermek született, 5,7 százalékkal emelkedett a termékenységi ráta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Andreanum és öröksége címmel rendeztek nemzetközi konferenciát az Országházban.
A baloldali Új Népfron (NFP) szövetség által benyújtott indítványra 331 képviselő szavazott, a kormány megbuktatásához 288 képviselői többségre volt szükség.
A magyar bajnok csoportja éléről várja a folytatást.
Vlagyimir Putyin szerint más országok vállalatai gyorsan átveszik a nyugati cégek helyét.
A kommunikációs igazgató három pontban összegezte, hogy mi történt a Magyar Péterrel szembeni személyes konfrontációja során
A magyar válogatott csapatkapitányának helyén újra posztriválisa, Curtis Jones kap lehetőséget.
A társadalom szempontjából kihívást jelent a munkaerő folyamatos biztosítása.
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
A gyermekek elleni szexuális bűncselekmények a társadalom több rétegében jelen vannak, de gyakran azt a látszatot keltik, mintha csakis egyházi személyek által elkövetett cselekmények lennének.
Albert Flórián éppen 57 esztendővel ezelőtt, 1967. december 4-én vált hivatalosan is aranylabdássá.
Ukrajna nem ragaszkodik a NATO-csatlakozáshoz az orosz–ukrán háború alatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.