Baloldali káosz helyett átlátható adórendszert alkotott a Fidesz

A Fidesz–KDNP tette rendbe a 2010 előtti baloldali kormánytól megörökölt zavaros adórendszert. Az egykulcsos adó bevezetése jelentősen hozzájárult a gazdaság kifehérítéséhez, a családosoknak járó adó- és járulékkedvezményeknek révén pedig 2011 és 2021 között csaknem háromezermilliárd forintot hagyott a családoknál a kormányzat.

Ritó Szabolcs
2021. 06. 06. 14:40
A baloldal terve a munka nélküli jövedelemhez szükséges forrásokat többek között a családtámogatások visszaszorításával biztosítaná Forrás: Darabos György/lakaskultura.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány családbarát adópolitikáját szemléltetve az intézet kifejtette, hogy a gyermekes családokban az egy főre jutó nettó jövedelem 2010 óta 77 százalékkal emelkedett. Az egygyermekeseké 68 százalékkal, a kétgyermekeseké 86 százalékkal, míg a három gyermekeseké 94 százalékkal növekedett az elmúlt tíz év kormányzati időszaka alatt, ami a gyermeket nevelők keresetének, azaz a családok munkából származó bevételeinek a nagymértékű növekedésével magyarázható.

Míg 2010-ben mindössze 106 ezren voltak jogosultak a családi adókedvezményre, ez a szám immár egymillióra nőtt.

Az adókedvezmények révén 2011 és 2021 között csaknem háromezermilliárd forintot hagyott a családoknál a kormányzat. 2020-ban 360 milliárd forintot, ami a harmincszorosa annak a 12 milliárd forintnak, amit a balliberális kormány utolsó évében, 2010-ben a gyermekes családoknál hagyott.

Tehát tízszer annyian részesülnek harmincszor akkora adókedvezményben, amely megtakarítást a magyar családok döntően a határokon belül költik el, hozzájárulva ezzel a magyar gazdasági növekedéséhez.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.