Az olimpiai érmesek teljes életjáradékát kapná az özvegy
A javaslat célja az, hogy Benedek Tibor gyerekei hozzájuthassanak az olimpiai bajnok teljes életjáradékához.
A javaslat célja az, hogy Benedek Tibor gyerekei hozzájuthassanak az olimpiai bajnok teljes életjáradékához.

A gyanúsítottak pornográf fényképeket készítettek két, 14 év alatti gyermekükről.
Nemrégen a szaúdi királyságban szabadságvesztés vagy pénzbüntetés váltotta fel a korbácsolást.
Olyan gyermekekről van szó, akik betegség miatt sürgős ellátásra szorulnak, vagy kísérő nélkül érkezett, 14 éven aluli gyermekek, többségükben lányok – hangsúlyozták.
Felizzott a hazatérni vágyó dzsihadisták ügye Hollandiában. Huszonhárom nő fordult a legfelső bírósághoz, hogy 56 gyermekkel együtt hazatérhessenek Szíriából.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A PTE a harmincezer egyetemből az első 750 között van, azaz a felső 2,5 százalék részét képezi.

Vasárnapig még kitölthető a nemzeti konzultáció.

A legkiválóbb vállalkozókat ismerik el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ünnepségén.

Meglepetés!

Milliárdos együttműködés készül.

Ezt az Európa Tanács jelentéstevője is megállapította.

Stubb „kétfelé játszó” amerikai tárgyalókról beszélt, reagált Moszkva.

A Bizottság 120 millió eurós bírságot szab ki a digitális szolgáltatásokról szóló törvény értelmében az Elon Musk tulajdonában lévő X közösségi portálra.

Opposition parties DK and MKKP would not even make it into Parliament.

És fel is tüntetnek a stáblistán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.