Kinőtték Blankát
Pedig milyen ígéretesen indult a kiskunfélegyházi Nagy Blanka politikusi karrierje…!
Pedig milyen ígéretesen indult a kiskunfélegyházi Nagy Blanka politikusi karrierje…!
A kunsági Móra Ferenc szerint „magyarabb a magyarnál”. Balogh Erika Kiskunfélegyházán született.
A ledöntött síremlékek helyreállítási költsége 300 ezer és 2,5 millió forint közötti. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége feljelentést tett a rendőrségen.
Új iskola épült mintegy hétszázmillió forintból Kiskunfélegyházán a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek fenntartásában működő Constantinum Intézmény Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos diákjai részére – tájékoztatott az intéz
Halasi olvasóm írja: a település közönsége egy emberként kéri ki magának a trágár nagylány „áttelepítését” a csipkés városba: „Kiskunhalason még nem született nagyblanka!”
Megyenapok keretében mutatkozik be Bács-Kiskun megye mind a tizenegy járása, ízelítőt nyújtva értékeiből a szeptember 6-án és 7-én zajló Kiskunfélegyházi Libafesztiválon.
A trágár beszédéről elhíresült diáklány az ellenzéki pártok, így például az MSZP által támogatott Veled a Városunkért Egyesület jelöltjeként méretheti meg magát a Bács-Kiskun megyei településen.
Trágár Blankát nem kell bemutatni (lassan egy éve szörnyülködünk rajta), a városvezető-aspiráns viszont eddig csak a környékbelieknek tárta fel szellemi magasságát.
A valódi demokrácia vezető szerepet biztosít a tanult, kulturált elemeknek. Minden politikai rendszer, amely tagadja ezt, nem érdemli meg a demokratikus címkét, mert akkor pusztán a demagógiát szítja.
Nagy Blanka tavaly év végén a túlóratörvény elleni tüntetésen üzent a fideszes politikusoknak obszcén szavakkal, amivel rögtön az ellenzék és balliberális média sztárjává vált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Petei Judit, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője ellen 2023-ban szeparatizmus vádjával indítottak vizsgálatot az ukrán hatóságok, amely azóta sem zárult le. A politikus időközben Zelenszkij hű támogatója lett és az emberrablók által agyonvert kárpátaljai magyar férfi ügyében is megszólalt.
Különleges vizet iszik az énekesnő budapesti fellépésén.
Spanyolország simán, 2-0-ra legyőzte a házigazda Svájcot a női labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
Mindkét csapat a Premier League-ből szerződtet támadót.
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Péntek este elkezdődött a jubileumi esemény.
Az Egyesült Államok elnöke legkevesebb tízmilliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért.
Kijöttek a szakképzési tanév rendjéről szóló részletek.
Péntek este elkezdődött a jubileumi esemény.
Az Egyesült Államok elnöke legkevesebb tízmilliárd dollár kártérítést követel jó hírnevének megsértéséért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.