Mi történt a forgatáson?
Sosem látott képeket hozott nyilvánosságra a producer.
Sosem látott képeket hozott nyilvánosságra a producer.
A bűnszervezetben, erőszakkal elkövetett futtatás emberkereskedelemnek minősül, ami akár húsz év szabadságvesztéssel is járhat.
Úgy tűnik, a baloldali politikusok következmények nélkül használhatnak nyilas retorikát.
Trill Zsolt úgy véli, hogy az erdélyi születésű hegymászó olyan dolgokat vitt véghez, ami mindannyiunkat gyarapít határon innen és túl, hiszen közös magyarsághoz tartozunk.
A Mennyit bír ki az ember? című zenés-verses sorstragédia alapjául Rózsás János naplófeljegyzései szolgáltak. Kósa Zsolt színművésszel, a „csendes hős” alakítójával beszélgettünk.
Kitartásra buzdította Ausztria lakosságát a koronavírus-járvány adta helyzetben Alexander Van der Bellen államfő csütörtök este az ORF osztrák országos közszolgálati televízióban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyarok klasszis sprintere borzasztóan rajtolt 100 méteren a vb-n.
A budapesti Fidesz elnöke szerint a saját ingatlan birtoklása olyan, mint egy legó, amely a tiéd marad, és később a gyerekeidnek is továbbadhatod.
Az író törölte is X-oldalán megosztott bejegyzését, amelyben Charlie Kirk halálára reagálva valótlanságot közölt.
At the opening ceremony, Foreign Minister Peter Szijjarto emphasized that the two countries share a long history.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.