A prostitúcióra kényszerítés is emberkereskedelem

Emberkereskedelem szempontjából „fertőzöttnek” mondható Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – derült ki a megyei főügyészség helyettes szóvivőjének prostitúcióval, illetve futtatókkal foglalkozó ismeretterjesztő előadásából. A futtató akár húsz év szabadságvesztéssel is sújtható, amennyiben bűnszervezetben, erőszakkal bírja rá a nőket a szexuális munkára, és elveszi a keresetüket.

2022. 11. 05. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Europol az ukrajnai háború kirobbanása után hetekkel már megnyomta a vészcsengőt, és felhívta a figyelmet arra, hogy a menekülő nőkre és gyermekekre az emberkereskedelem, elsősorban szexuális kizsákmányolás veszélye leselkedik. Emiatt az unió rendőri-ügyészségi szervezete összekötőket vezényelt az érintett országokba – így hazánkba is –, ahol a szervezett bűnözők ellen együttműködnek a helyi hatóságokkal.
Tény viszont, hogy 

az emberkereskedelem a háborútól függetlenül is jelen van a térségben. Hazánkban elsősorban a szegényebb, hátrányos helyzetű régiókban, térségekben érhető tetten, például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. 

Az emberkereskedelem valóságáról Borsodi-Buss Emese, a megyei főügyészség helyettes szóvivője beszélt az ügyészség legújabb ismeretterjesztő kisfilmjében. Az ügyész kiemelte: 

az utóbbi években egyre több olyan bűnbandát sikerült a rendőrségnek felderítenie, amelyek esetében vádemelésig tudták juttatni az ügyeket. Ezekben az esetekben férfiak arra bírtak rá mélyszegénységben élő nőket, hogy prostituáltként dolgozzanak nyugat-európai országokban.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nőket elsősorban Ausztriába, Svájcba, illetve Németországba viszik.
Németországban és Svájcban ugyan engedélyezett a bordélyházak működtetése, nagyon szigorú feltételekkel dolgozhatnak a prostituáltak, ám ezekben az országokban is tilos a kizsákmányolás. Tehát hiába legális a prostitúció a fenti országokban, ha a futtatottaktól elveszik a keresetüket; ha nem határozhatják meg, mennyit dolgoznak, milyen szolgáltatást nyújtanak és azt milyen összegért teszik, mert mindezt kizsákmányolásnak tekinti minden jogrendszer, még ott is, ahol egyébként legálisan működhetnek a bordélyházak.

Az említett hazai megyében úgynevezett lover boy módszert alkalmaznak az elkövetők. Magukba bolondítanak mélyszegénységben élő lányokat, akiknek nincsen kitörési lehetőségük, nincs munkahelyük. Szerelmet ígérnek nekik, anyagi jólétet, biztonságot, mindezért cserébe szexmunkát vállalnak a nők – akár külföldön is. Jellemzően először Magyarországon, hirdetések útján, különböző honlapokon reklámozzák a szolgáltatásukat, majd néhány hét elteltével felvetik a kitartóik, hogy külföldön sokkal több pénzt kereshetnének. Általában azzal kecsegtetik a nőket, hogy egy nyugati bordélyházban a magyarországi „tarifák” sokszorosát meg lehet keresni, ami biztos egzisztenciát és jövőt ígér, megalapozza majd a közös jólétet.

A futtatás általában egy prosti­tuálttal kezdődik, majd amikor az már nem keres olyan jól, újabb nőket szerveznek be. A végén akár négy-öt lány is dolgozhat egy-egy férfinak.

Borsodi-Buss Emese leszögezte: csak azokon lehet segíteni, akik ezt akarják. Amennyiben a sértett nők kérnek segítséget, akkor már a nyomozás során a rendőrség is tud olyan védett házakat, olyan szervezeteket ajánlani, ahol kiszakíthatják a kizsákmányoltakat a környezetükből, ám ehhez mindenképpen szükséges az érintettek közreműködése.
A főügyészségi helyettes szóvivő értékelése szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az emberkereskedelem, illetve a kerítés bűntette tekintetében egyértelműen „fertőzöttnek” mondható. Ugyanakkor időnként nehéz meghatározni, hogy mi minősül kerítésnek és mi emberkereskedelemnek.

Amennyiben egy fiatal nőt szexuális munkára kényszerítenek, tehát kihasználják, elveszik a pénzét, és meghatározzák neki, hogy mennyit és hol kell dolgoznia, illetve kivel kell szexuá­lis kapcsolatot létesítenie – mindez kizsákmányolásnak minősül. 

Nem feltétlenül csak az adás-vétel tekinthető emberkereskedelemnek. 

Ha a futtatója megszervezi a lánynak az útját, biztosítja a lakhatását, majd elveszi tőle a keresett pénzt – ezek az ismérvek már kimerítik az emberkereskedelem fogalmát, aminek öttől tíz évig terjedő szabadságvesztés a büntetése. 

Ha ezt bűnszervezetben követik el, netán erőszakot is alkalmaznak – amelyek súlyosító körülmények –, mindezek minősített esetei lesznek az emberkereskedelemnek: öttől akár húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is járhatnak.

Borítókép: Az Europol a helyi hatóságokkal együttműködve lép fel nők szexuális kizsákmányolása ellen. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.