
kkv

Nagy lehetőség előtt a kis- és közepes cégek
Olyan vállalkozások is hozzájuthatnak innovációt támogató uniós forrásokhoz, melyek eddig még nem nyertek erre a célra forrást.
Idén 15 milliárd forint támogatást kaphatnak kkv-k a Magyar multi program keretében
Szepesi Balázs elmondta, a program keretében idén is szeretnék megtalálni azt az 50 vállalatot, amely a jövőben olyan nagy büszkesége lehet az országnak, mint régen az Orion, vagy a Ganz volt.
A kkv-k munkahelyet is teremtenek a tartozásból
Nagymértékben nőtt a magyar vállalkozások termelékenysége
A nagy növekedésű vállalkozásokat célozza a kkv-stratégia kiemelkedő elemének tartott Magyar Multi Program – közölte Szepesi Balázs.
Bizakodó a kis- és közepes cégek többsége
A kis- és közepes vállalkozói szektorban viszont több olyan terület aggasztja a szereplőket, melyek terveik megvalósításában gátolják őket.
Egyre jobban kihasználják a cégek az online jelenlétet
Tízből hét hazai kis- és középvállalkozás rendelkezik saját weboldallal, bár a közösségi média kihasználásában még van hova fejlődniük, mivel mindössze 35 százalékuk van jelen a Facebookon.
A kormány célja a vállalkozások megerősítése
Schanda Tamás rámutatott arra, a kkv-k alkotják a magyar gazdasági növekedés legfontosabb bázisát, egyre nagyobb szerepet töltenek be a gazdaság teljesítményében, a munkahelyteremtésben.
Exportfejlesztési pályázati programot hirdet a KKM
A szaktárca a pályázati felhívás feltételeinek megfelelő legjobb projekteket legfeljebb 10 millió forint értékű vissza nem térítendő támogatásban részesíti, a rendelkezésre álló forrás erejéig.
Pénz a cégek átörökítéséhez
Magyarországon megéri vállalkozni, az adórendszer támogatja a kis- és közepes vállalkozásokat – erről beszélt az adóügyi államtitkár.

Fontos híreink
Merénylet Putyin tábornoka ellen, a franciáknál betelt a pohár, amíg Németország háborúra készül – ez történt ma

Donald Trump látogatása és a budapesti békecsúcs hatalmas előny lehet a Fidesznek

A duális képzés erősítéséről beszéltek a százhalombattai fórumon

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: Ezt egy kisiskolás is ki tudná számolni, de Brüsszelnek nem megy
Az ukránok által követelt pénzt Európára kellene költeni.

Szijjártó Péter: Hamarosan újabb beruházások érkezhetnek Miskolcra + videó
A miniszter szerint az elmúlt évek fejlesztései több mint ötezer munkahelyet teremtettek a városban, és márciusban újabb beruházás bejelentése várható.

Lázár János: Nem migrációra, hanem integrációra van szükség
Varga Judit esetleges visszatéréséről is beszélt a miniszter.

Ilyen színű Trabanttal utazott gyerekkorában Orbán Viktor + videó
A miniszterelnök felidézte a Trabanttal tett utakat, köztük egy brnói kirándulást, valamint azt is, hogy mindig ugyanazon a helyen ült az autóban.
Külföldi híreink

Visszaállt a rend a berlini nemzetközi repülőtéren
Újraindult a forgalom a berlini repülőtéren.

Soha nem látott méretű drogfogás Macedóniában + fotó
Harminctonnányi marihuánát foglaltak le a hatóságok.

Menczer Tamás: A tiszások kifele hazudnak
A Tisza megszorítócsomagjának az összes eleme valós.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Királygyilkosság a Szentföldön
Az asszaszinok árnyékában: Montferrati Konrád halála.

Díszdoktorává avatta a Zeneakadémia Kurtág Györgyöt
A kétszeres Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas komponista február 19-én lesz 100 éves.

A sötét anyag csupán fikció – erre a döbbenetes következtetésre jutott egy új tanulmány
A gravitációról tudunk még keveset és ezt a hiányt próbálja áthidalni a sötét anyag teóriája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
