Romániai kis- és középvállalatok állami gondozásban

A rendszerváltás óta eltelt három évtized legjelentősebb, kis- és középvállalkozásokat támogató programjának nevezte a román kormány a nemrég útnak indított IMM Invest elnevezésű projektet. A program internetes platformja ugyan szinte az első pillanatban „lefagyott”, az április 28-i tényleges indulást követően azonban már az első elbírálások is megtörténtek.

Csinta Samu (Sepsiszentgyörgy)
2020. 05. 07. 11:09
A cégek részéről óriási az érdeklődés, a hárommilliárd eurós keret így hamar kimerülhet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A többnyire üdvözölt intézkedést érdekes módon éppen a jegybank részéről érte bírálat. „A koronavírus-járvány nyomán valószínűsíthető válság minden bizonnyal sok kis- és középvállalkozás végzetét jelenti, de ne keverjünk össze két világos elvet: egy állam, egy kormány felelős valamennyi polgára egészségéért, de nem felelhet valamennyi kkv vagy más vállalkozás fennmaradásáért. Odajutottunk, hogy elvárhatónak tartjuk, hogy az államnak kötelessége megmentenie minden céget. Hol marad mindeközben a piacgazdaság elve?” – fogalmazott meglehetősen sarkosan Valentin Lazea, a Román Nemzeti Bank vezető közgazdásza.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.