Digitális fordulat előtt a hazai kkv-k
A hazai kisvállalatok mindössze ötödénél számít stratégiai területnek az IT.
A hazai kisvállalatok mindössze ötödénél számít stratégiai területnek az IT.
Az eredeti 15-ről mintegy húszmilliárd forintra megemelt forráskeret hozzájárul az álláskeresők számának csökkentéséhez.
Jó gyakorlatnak tartják a magyar kormány mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítését célzó stratégiáját.
Nehéz helyzetben a cégek Romániában, visszavonta a kormány a gazdaságélénkítő programot.
Zalaegerszegen két új hiányterület oktatását tervezik: a járműiparhoz, valamint a védelmi iparhoz kapcsolódó szakmákét.
A romániai cégek hetven százalékának éves árbevétele nem haladja meg a százezer eurót.
Új törvény szabályozza augusztustól a társaságok határokon átnyúló vállalati műveleteit.
Szakmai szövetségük legalább tíz-, de akár húszszázalékos drágulást sem zár ki a szektorban ebben az évben.
10 és 200 millió forint közötti támogatás igényelhető például új eszközök beszerzésére – közölte Varga Mihály.
Izer Norbert: Sokkal kedvezőbbé válnak a mikro- és kisvállalkozások adószabályai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.
5.1-es erősségű földrengés rázta meg Iránt.
Holnap jön a nyár legjobban várt kulturális programja.
Nem ígérnek elérhetetlen dolgokat a Zalaegerszeg új tulajdonosai.
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.
Már negyedszer kellett megszakítani egy meccset az Egyesült Államokban zajló tornán.
Gengszterfilm? Igen. Valós sztori? Még inkább.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Van, akit Magyar Péterék a listán piásnak, alkesznek, okoskodónak vagy emberileg alkalmatlannak titulálnak.
Már negyedszer kellett megszakítani egy meccset az Egyesült Államokban zajló tornán.
Gengszterfilm? Igen. Valós sztori? Még inkább.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.