Kiderültek a részletek a mikrovállalkozások rezsicsökkentéséről
Az egyetemes szolgáltatásba az a vállalkozás kerülhet át, amelyiknek az áramvásárlási szerződése lehetővé teszi a felmondást vagy az elállást.
Az egyetemes szolgáltatásba az a vállalkozás kerülhet át, amelyiknek az áramvásárlási szerződése lehetővé teszi a felmondást vagy az elállást.
A napokban elektronikus tájékoztatást kapó vállalkozásoknak mindenképp érdemes megfontolni a kivára váltást – fogalmazott Izer Norbert.
Izer Norbert: Eddig 1550 milliárd forint forgalmi adót kaptak vissza gyorsabban a vállalkozások.
A romániai kis- és középvállalkozások járvány utáni talpra állításának folyamatában a túlélők eddig szinte kizárólag saját tartalékaikra számíthattak.
Máris nagy az érdeklődés, a pályázást komolyan fontolgatók a feldolgozóipari, közlekedési és autóipari cégek közül kerülhetnek ki.
Tízből négy európai kis- és középvállalkozás a járvány eredményeként felgyorsítja a digitalizációt.
Az összesen kétszázmilliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg, azért, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük átgondolni fejlesztési tervüket.
– A következő másfél éves újraindítási periódusban mintegy 2600 milliárd forint áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak – ismertette György László államtitkár.
A pénz felhasználható a bér, járulék-, rezsi- és működési költségek fedezésére, illetve az újranyitáskor szükséges készletek finanszírozására is.
Felháborító, arcátlanul arrogáns húzás belerúgni a veszteségektől földön fetrengő vállalkozókba és több ezer fővárosi munkavállalóba – jelentette ki Kovács László, az ipartestület elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.