Greta Thunberg alternatív kitüntetést kapott
Greta Thunberg svéd klímaaktivista lett idén az alternatív Nobel-díjként is emlegetett kitüntetés egyik díjazottja – közölte szerdán Stockholmban a díjat adományozó Right Livelihood Award Alapítvány.
Greta Thunberg svéd klímaaktivista lett idén az alternatív Nobel-díjként is emlegetett kitüntetés egyik díjazottja – közölte szerdán Stockholmban a díjat adományozó Right Livelihood Award Alapítvány.
A magyar államfő bejelentette, hogy Magyarország a következő három esztendőben közel 6 millió dollárt fordít a nemzetközi klímafinanszírozásra.
2030-ra a magyarországi áramtermelés több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lehet, amennyiben megépül Paks 2., megtízszereződik a naperőmű-kapacitás, illetve megszűnik a szénalapú energiatermelés.
„Ha elő akarjuk mozdítani a klímavédelmet, az pénzbe fog kerülni, de ez a pénz jó helyre megy” – mondta.
Varga Mihály szerint a még belföldön meglévő tartalék mozgósítása is lényeges: a közmunkások és a munkanélküliek közül, akit lehet, vissza kell terelni az elsődleges munkaerőpiacra.
Ausztrália 2025-ig előreláthatólag 300 millió eurónak (mintegy 97,2 milliárd forint) megfelelő összeget fordít a klímaváltozás elleni küzdelemre – jelentette be kedden Scott Morrison ausztrál kormányfő.
Kísérleti jelleggel, mintegy kétszázmillió forintból létesített napelemparkot a Videoton Holding Zrt. saját, székesfehérvári ipari parkjában.
A zöldekre állítólag a nyugati középosztály diplomás választópolgárai szavaztak. A szellemi visszafejlődés sajátos megnyilvánulásaként.
Greta Thunberg részt kíván venni ősszel egy New York-i klímakonferencián, ám az amerikai út lehetetlennek tűnt neki, mivel repülőre nem hajlandó ülni, annak környezetkárosító hatása miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több mint 9,5 másodperccel gyorsabb az eddigi rekordtartónál a Nürburgringen a kézi kapcsolású váltóval szerelt Porsche 911 GT3.
A csoport elutasította Izrael ideiglenes tűzszüneti ajánlatát.
A klubhűség utolsó mohikánjai közé tartozó Thomas Müller jövőjéről egyelőre nem sokat lehet tudni.
A sznúker legendás átkát idén újra próbára teszik.
Benjamin Britten meseoperája Szvétek László, Meláth Andrea, Zemlényi Eszter, valamint az Opera Gyermekkarának tagjai előadásában látható április 26-tól a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.
A Liget Budapest Projekt új fejezetet nyitott a főváros életében: megújult zöldfelületek, világszínvonalú kulturális intézmények és családbarát élmények teszik a Városligetet Budapest új közösségi központjává.
Trump okos hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz.
Az, aki a saját hazája romlásában látja a politikai felemelkedés esélyét, nem képviseli az embereket, csupán kihasználja őket.
Benjamin Britten meseoperája Szvétek László, Meláth Andrea, Zemlényi Eszter, valamint az Opera Gyermekkarának tagjai előadásában látható április 26-tól a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.
A Liget Budapest Projekt új fejezetet nyitott a főváros életében: megújult zöldfelületek, világszínvonalú kulturális intézmények és családbarát élmények teszik a Városligetet Budapest új közösségi központjává.
Trump okos hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.