Napszúrást kapott az ellenzék
Úgy tűnik, hogy Ungár Péter után Szél Bernadett képviselő asszonynak is megártott a meleg, mivel az elmúlt időszakban, a klímavédelem rettenthetetlen királynőjének állította be magát.
Úgy tűnik, hogy Ungár Péter után Szél Bernadett képviselő asszonynak is megártott a meleg, mivel az elmúlt időszakban, a klímavédelem rettenthetetlen királynőjének állította be magát.
A német alaptörvénybe és Bajorország tartományi alkotmányába is be kell emelni az éghajlatvédelem ügyét – sürgette a bajor miniszterelnök egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben elmondta, hogy a müncheni vezetés nagyszabású intézkedésekre, köztük 30 millió
Süli János kifejtette: Európa erőműparkja öregedőben van, és nem biztos, hogy Magyarországnak 10-15 év múlva is lehetősége lesz importból fedezni energiaszükségletének 31 százalékát.
A nukleáris alapú áramtermelés mellett a hidrogén mint energiahordozó hasznosításának létjogosultságára hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Energiaügynökség.
A koalíció felbomlása esetén a konzervatívoknak a német házelnök szerint úgy kellene kormányozniuk, hogy minden nagyobb megoldandó politikai kérdést egyetlen csomagként kezelnek.
Ma közel negyedével kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátása mellett állít elő egységnyi bruttó hazai terméket (GDP-t) a magyar gazdaság, mint 2010-ben – mondta Kaderják Péter.
Az Európai Bizottság elmúlt öt éve kudarcként értékelhető, ezért változásra van szükség: nem politikai bizottságra, hanem olyan testületre, amely valóban a szerződések őreként lép fel.
Az R20 célja ösztönözni és bemutatni az olyan regionális, alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek gyakorlati megoldásokat mutatnak fel a környezetvédelmi problémákra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több mint 9,5 másodperccel gyorsabb az eddigi rekordtartónál a Nürburgringen a kézi kapcsolású váltóval szerelt Porsche 911 GT3.
A csoport elutasította Izrael ideiglenes tűzszüneti ajánlatát.
A klubhűség utolsó mohikánjai közé tartozó Thomas Müller jövőjéről egyelőre nem sokat lehet tudni.
A sznúker legendás átkát idén újra próbára teszik.
Benjamin Britten meseoperája Szvétek László, Meláth Andrea, Zemlényi Eszter, valamint az Opera Gyermekkarának tagjai előadásában látható április 26-tól a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.
A Liget Budapest Projekt új fejezetet nyitott a főváros életében: megújult zöldfelületek, világszínvonalú kulturális intézmények és családbarát élmények teszik a Városligetet Budapest új közösségi központjává.
Trump okos hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz.
Az, aki a saját hazája romlásában látja a politikai felemelkedés esélyét, nem képviseli az embereket, csupán kihasználja őket.
Benjamin Britten meseoperája Szvétek László, Meláth Andrea, Zemlényi Eszter, valamint az Opera Gyermekkarának tagjai előadásában látható április 26-tól a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.
A Liget Budapest Projekt új fejezetet nyitott a főváros életében: megújult zöldfelületek, világszínvonalú kulturális intézmények és családbarát élmények teszik a Városligetet Budapest új közösségi központjává.
Trump okos hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.