Ismét jön a pécsi fényfesztivál
A rendezvény legnagyobb attrakciójának számító nemzetközi fényfestő verseny témája ezúttal a Rubik-kocka lesz.
A rendezvény legnagyobb attrakciójának számító nemzetközi fényfestő verseny témája ezúttal a Rubik-kocka lesz.
Várhatóan több mint százezer látogatót vonz a fesztivál.
Amikor a klasszikus és a népi vonósszene egymásra talál.
Puccini A fecske című operája kétszer is felcsendül a világhírű művész vezényletével.
José Cura, a világhírű énekes-karmester egyebek mellett arról mesélt, hogyan készül fel egy előadás levezénylésére.
A lángra lobbant nőt először az arra járó gyerekek, fiatalok próbálták megmenteni.
Karszalagok online és offline, parkolás, tömegközlekedés.
A Kodály Központtal bővítették ki a 7. Zsolnay fényfesztivál helyszíneit
Boros Misi zongorista ad hangversenyt a Filharmónia Magyarország virtuális koncerttermében december 2-án.
Az akusztikusnak meg kell tanulnia látni, az építésznek pedig meg kell tanulnia hallani – vallja Borsiné Arató Éva, a Magyar Mérnöki Kamara akusztikai tagozatának vezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Jól fogalmazott a székely öregember, aki az Erdélyben hercigeskedő Vona szemébe mondta: egy disznóólat sem bízna rá. Én sem.
A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint Közép-Európa kulcsszerepet játszhat a globális liberalizmus válságának megértésében és az új politika kialakításában.
Az új Michael Phelpsnek kikiáltott amerikai múltja drámai, ma ő lehet a 200 pillangó új világbajnoka.
A TUDATOS POLGÁR – A stratégia megszületett, de még több támogatóra és polgári körökre van szükség.
Az amerikai technológiai óriások elhagyhatják az EU-t, ha a digitális szolgáltatási törvényt (DSA) nem módosítják – nyilatkozta a Brussels Signalnak egy republikánus kongresszusi küldöttség.
Most más a „világhelyzet”.
Minden korosztály keresi a játékfigurákat.
Az új Michael Phelpsnek kikiáltott amerikai múltja drámai, ma ő lehet a 200 pillangó új világbajnoka.
Az amerikai technológiai óriások elhagyhatják az EU-t, ha a digitális szolgáltatási törvényt (DSA) nem módosítják – nyilatkozta a Brussels Signalnak egy republikánus kongresszusi küldöttség.
Most más a „világhelyzet”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.