A lengyel vonóskvintett és a vajdasági hegedűs egy varsói és egy budapesti fesztivál kedvéért állt össze 2017-ben, és milyen jól tették, a kooperáció ugyanis nemcsak izgalmasnak, de eredményesnek is bizonyult. 2019-es lemezük (Lajkó Félix és VOŁOSI) megszámlálhatatlan díjat nyert, a műfaj legrangosabb magazinja, a brit Songlines pedig az év legjobb lemezei közé sorolta a vonósvirtuózók közös kiadványát. Az album mind Magyarországon, mind Lengyelországban elnyerte az ugyanolyan elnevezésű Fonogram-díjat, és hónapokig szerepelt a legmeghatározóbb európai nemzetközi toplista, a World Music Charts Europe első helyén.
A világzene történetében mindenképp mérföldkő ez a találkozás, nemcsak Lajkó miatt, aki puszta lényével és ösztönös művészetével már önmagában unikális szereplője a szcénának, hanem mert a vonósfenomén és a kvintett ars poeticája olyan pontosan illeszkedik össze, mint a kirakós két darabja. Pedig a klasszikus és a népi vonószene találkozása kockázatos, hiszen egy komolyzenésznek szinte lehetetlen feladat a paraszti hangzás és technika elsajátítása. De nem a VOŁOSI-nál: történt ugyanis, hogy egy klasszikus zeneszerző apa két klasszikus zenész fia egyikük esküvőjén találkozott három falusi népzenésszel, majd ott helyben közös zenekart alapítottak. Krzysztof Lasoń (hegedű) és Stanislaw Lasoń (cselló) egyből megtalálta a közös hangot Zbigniew Michalekkel (hegedű), Robert Waszuttal (nagybőgő) és Jan Kaczmarzykkal (brácsa). Játékukat féktelen erő és kimeríthetetlen improvizáció jellemzi, zenéjük egyediségét pedig az adja, hogy a klasszikus hangzás a nyers tónusokban feloldódva születik újjá. Hogy miért kell öt vonós mellé még egy hatodik is, azt pedig csak az érti meg, aki meghallgatja albumukat vagy hallja őket élőben.
Simon Broughton, a Songlines szaklap főszerkesztője például úgy fogalmazott a VOŁOSI és Lajkó Félix budapesti fellépéséről, hogy:
így érezhette magát egy 18. század végi koncertlátogató Paganini első koncertjei után.
A kvintett ösztönös zenéjéhez könnyedén tudott kapcsolódni Lajkó Félix, a fenti videó pedig bizonyítja, miért lehet helytálló, amikor vonós rocksztároknak nevezik őket.
Úgy tűnik, három hegedűvel, egy brácsával, egy csellóval és egy nagybőgővel is lehet akkora bulit csapni, amilyet egy metal banda tud torzított gitárral és dobszerkóval.
Klasszikus és népi, finom és nyers olvad össze a zenéjükben, s ez olyan elementáris erővel hat, amilyennel ritkán találkozni. Lajkó szédítő játéka és Krzysztof Lasoń súlyos hegedűfutamai sokszor dominálnak dalaikban, de érzékenyebb, építkezőbb, ívesebb szerzeményekkel is találkozunk a repertoárban.
Lajkó Félixet nem kell bemutatni a hazai közönségek: a sokrétű népzenei gyökerek (magyar, roma, román, balkáni) mellett klasszikus, kortárszenei, filmes, jazzes, szabad improvizációs hatásokkal is játszik, a lengyel vonósok pedig kortárs, népzenei, valamint jazzcölöpökre építkeznek, mindezt jól átgondolt koncepcióval, mind az ötüknek teret adva. És ahogyan Lajkó, úgy a VOŁOSI sem fél túlmutatni a komfortjátékon, maximálisan kiaknázzák a hangszereikben rejlő lehetőségeket.
Lajkó Félix és a VOŁOSI zenei energiaáradásának legközelebb november 13-án lehet szem és fültanúja az, aki ellátogat a pécsi Kodály Központba.
Borítókép: Lajkó Félix és a VOŁOSI zenekar (Forrás: Facebook)
