Kopasz Bálint felkavarná az állóvizet, beülne a négyesbe
A világbajnok kajakos úgy gondolja, ideális vezérevezőse lehetne az olimpián a magyar csapathajónak.
A világbajnok kajakos úgy gondolja, ideális vezérevezőse lehetne az olimpián a magyar csapathajónak.

A két magyar előtt a portugál világbajnok, Pimenta nyerte a szegedi világkupa slágerszámát

Foghíjas, de így is erős csapattal vesz részt a magyar kajak-kenu válogatott a szegedi regattán.

Csipes Tamara tíz számot vállalt, Varga Ádám legyőzte a tavalyi világbajnok Kopasz Bálintot.

A tavaly 1000 méteren világbajnok Kopasz Bálint egy év kihagyás után győzött a kajak-kenu ob-n.

Varga Ádám remélhetőleg jövőre a nemzetközi mezőnyben is megérkezik a legjobb kajakosok közé.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Héraklész Gálán elmondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a sport egyik legfontosabb ágazata az utánpótlás-nevelés.
Semmiképpen sem lennénk csalódottak, ha jövőre Tokióban a magyar sportolók megismételnék azokat az eredményeket, amelyeket idén elértek a különböző világversenyeken.

Öt arany-, négy ezüst- és három bronzérem, az olimpiai futamokra szűkítve ugyanez a számsor kettő-egy-egy, az éremtáblázaton a harmadik, illetve az első hely; és persze tizenkét tokiói kvóta.

A világbajnoki címe mellett olimpiai kvótát is szerző kajakos klasszis számított arra, hogy van esélye nyerni, mert az elmúlt hetekben, napokban nagyon jó formában érezte magát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A közös intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent az illegális határátlépések és az embercsempészek száma.

Sokak napirendje és bioritmusa borul majd fel.

A fiatalok szelfikért siettek hozzá, mások munka közben is megálltak néhány szóra.

Brüsszel és a Tisza Párt a magyar rezsicsökkentés felszámolására készül – hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.

Április 12 – A biztos választás.

A 2006-ban születettek kerülnek sorra először.

Lehet, hogy már a hamarosan kezdődő téli olimpiára hangolódott.

Az olasz biatlonversenyző, Rebecca Passler megbukott a doppingvizsgálaton.

Casey Wasserman nagyon komoly bajba kerülhet.

A farsangi időszak hagyományaihoz kapcsolódó programokat kínál közönségének a Néprajzi Múzeum a következő két hétvégén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.