Itt vannak a fix 3 százalékos otthonteremtési hitel részletei
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a rendeletet.
Társadalmi egyeztetésre bocsátották a rendeletet.

Meg kell erősítenünk a nemzeti és helyi autonómiát, hogy kordában tartsuk a globális szervezeteket és helyreállítsuk a valódi erőegyensúlyt – mondta Robert F. Kennedy Jr., az Egyesült Államok egészségügyi minisztere.

Nyolcvan lengyel városban, köztük Varsóban is tüntettek a kormány és az Európai Unió migrációs politikája ellen.

A fiatalok jobban járnak, ha fölvesznek egy ilyen hitelt, mintha albérletet fizetnek.

Már több mint 21 ezren dolgoznak az idei Nyári diákmunka programban

Újabb névsor bizonyítja, hogy egyre inkább a balliberális oldal új gyűjtőpártja a Tisza.

Csalódott Németország.

Vitályos Eszter összefoglalta a Kormányinfón elhangzottakat.

A miniszterelnök szerint súlyos károkat okozna az európai gazdáknak az elképzelés.

A kormány benyújtotta az erre vonatkozó javaslatot az Európai Uniónál, miután a napokban egy magyar ember is áldozatául esett ennek a gyakorlatnak – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.