Vitályos Eszter most sem ijedt meg az új feladatoktól
Az Európa-bajnoki címért is meg fog küzdeni – mondta az új kormányszóvivő a lapunknak adott exkluzív interjúban.
Az Európa-bajnoki címért is meg fog küzdeni – mondta az új kormányszóvivő a lapunknak adott exkluzív interjúban.

A kormánypárti politikus a főpolgármester-jelöltként induló Szentkirályi Alexandrát váltja a fontos tájékoztatási pozícióban.

A kormányszóvivő a közösségimédia-oldalán üzent.

Az eseményről képeket is megosztott a kormányszóvivő.

A kormány nemcsak segítő kezet nyújt a a bajban, hanem tesz a békéért is.

Saját kezével készítette az édességet a kormányszóvivő.

A különböző szociális juttatások január elsejétől emelkednek, míg a bérminimumra vonatkozóan már decembertől él az új megállapodás.

A hazai kis- és középvállalkozások adják a foglalkoztatottak döntő részét, azaz több millió család megélhetését biztosítják.

Szentkirályi Alexandra: Egész évben Balaton!

Minden 65 év feletti személy csatlakozhat a Gondosóra programhoz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Február 20-áig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

A vallás szabad gyakorlását a börtönben is biztosítani kell.

A szivárványszínű lépcsőt már nem először festették át.

A francia baloldal is hasonló elveket vall.

Minden akadály elhárult, minden feltétel adott.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.