Megható posztot tett közzé Vitályos Eszter az összefogás erejéről
Ehhez nem is lehet kommentárt fűzni.
Ehhez nem is lehet kommentárt fűzni.

Vitályos Eszter helyzetjelentést adott.

Vitályos Eszter ismertette, hogy folytatódik a munka az árvíz elleni védekezésben.

A kormányszóvivő közölte, a nehéz helyzetbe került emberek számíthatnak a segítségre.

A legfrissebb előrejelzések már azt mutatják, hogy a várható vízállás megközelíti a 2013-ban mért legmagasabb szintet.

Elkezdődött az árvízi védekezés.

Utoljára augusztus 22-én, két héttel ezelőtt volt Kormányinfó.

Vitályos Eszter: Négyezer-ötszázmilliárd forint maradt a gyermeket nevelőknél.

Megengedhetetlen, hogy a repülőtéren kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az utasokat.

A kabinet példamutató gyorsasággal és empátiával cselekedett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Február 20-áig minden választópolgár megkapja az értesítőt.

A Harcosok Klubjának üzent a miniszterelnök.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

A vallás szabad gyakorlását a börtönben is biztosítani kell.

A szivárványszínű lépcsőt már nem először festették át.

A francia baloldal is hasonló elveket vall.

Minden akadály elhárult, minden feltétel adott.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.