Látványos műholdfelvételek: szétesett egy sarkvidéki selfjeg
A kanadai Ellesmere-sziget északnyugati csücskénél elterülő Milne eddig teljesen érintetlen volt.
A kanadai Ellesmere-sziget északnyugati csücskénél elterülő Milne eddig teljesen érintetlen volt.

Az elmúlt egy évben 9205 négyzetkilométernyi esőerdő veszett oda a korábbi 6844 négyzetkilométerhez képest.

A japán teherhajó még július 25-én futott zátonyra az Indiai-óceánon fekvő üdülőparadicsomnál.

A cél, hogy elősegítsék a sebezhető faj állományának növekedését és a környezetvédelmet.

Ez nem csupán egy nyári dolog, hanem globális jelenség, és minden egyes hónap egyre melegebb lesz.

A szakemberek 184 korábbi tanulmány adatait elemezték.

Egy 1979-ben készített jelentés ezt a tartományt 1,5–4,5 Celsius-fok között valószínűsítette.

Olyan helyettesítő termékekkel ismerkedünk meg, amelyek nemcsak környezetbarát technológiák, de jobbak is.

Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszer megy kárba a Nébih felmérése szerint.
A városi emberek jelentős része szívesen ülne nyeregbe, átrajzolva ezzel a légszennyezettségi térképet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.