Luxushatás szárazságban
A városok gazdagabb negyedeiben nagyobb a biológiai sokféleség, mint a szegényebb környékeken – ezt a mintázatot a kutatók luxushatásnak nevezték el.
A városok gazdagabb negyedeiben nagyobb a biológiai sokféleség, mint a szegényebb környékeken – ezt a mintázatot a kutatók luxushatásnak nevezték el.

A ragadozó madarakat eddig nem vizsgálták tüzetesebben, részben védett státuszuk miatt.

Horváth Eszter a környezet (egyedi) kategóriában kíváncsi jegesmedvékről készült fotójával győzött.
Egyrészt érvényesülnek a koronavírus terjedése okozta társadalmi, gazdasági sokkhatások, másrészt egyre kevesebbet kell fűteni.

Két évtizeddel ezelőtt, január 30-án az esti órákban szakadt át Nagybánya mellett annak az aranybányának a zagytározója, mely soha nem látott környezeti katasztrófát okozott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.