Könnyebb lesz a csatlakozás a környezetkímélő távhő-hálózatokhoz
Kaderják Péter elmondta, az ITM megújította stratégiai együttműködési megállapodását a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségével.
Kaderják Péter elmondta, az ITM megújította stratégiai együttműködési megállapodását a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségével.

A benzinbe és a dízel üzemanyagba keverendő, megújuló energiaforrásnak minősülő, biológiai eredetű összetevők kötelező, legkisebb összevont mértéke 6,4 százalékról 8,2 százalékra nő.
Cseresnyés Péter felidézte, hogy 2015-ben döntött a kormány az M70-es autóút kétszer egysávos szakaszainak kétszer kétsávossá bővítéséről, ami várhatóan még év vége előtt elkészül.
Több különös tárgyat, köztük egy porszívót és egy csillárt, sőt, egy szeméthordó taligát is összegyűjtöttek a Canal Grandéból a lagúnák városának csatornáiban szemetet gyűjtő gondolások vasárnap.
Rácz András ismertetése szerint a témában tavaly végzett közvélemény-kutatásból az derült ki: az emberek úgy vélik, hogy a szálló por nagyrészt az iparból és a közlekedésből származik.
A fiatalok szeretnék Magyarországot, a magyar erdőket, a magyar vizeket olyannak megőrizni, mint amilyennek azt nagyszüleik láthatták – jelentette ki az államfő.

Az Európa Tanács kezdeményezésére az Európai Táj Egyezmény megnyitásának napját 2017-től Európa-szerte a Táj Nemzetközi Napjaként ünneplik.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Előbb vagy utóbb le kell üli tárgyalni Oroszországgal.

Sok kerületben naponta 18–20 órás áramkimaradásokkal és fűtés nélkül kell túlélni a -17 Celsius-fokos éjszakákat.

Egy friss jelentés az amerikai civil fegyverpiac méretét és alakulását vizsgálta meg.

Ellen kell állni a háborús örvénynek.

A háborús helyzet miatt elszigetelt bajnokságban a magyar válogatott játékos egyre inkább megmutatja oroszlánkörmeit.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.