Valójában kevés áldozatot szed a vírus hazánkban
Hiába az ellenzéki hangulatkeltés, alacsony a magyar halálozási ráta az unió tagállamaihoz képest.
Hiába az ellenzéki hangulatkeltés, alacsony a magyar halálozási ráta az unió tagállamaihoz képest.
Minden, a felvételivel kapcsolatos információt folyamatosan közzétesznek a felvi.hu oldalon.
A koronavírus-járványban munkanélküliségtől sújtott társadalmi rétegek védelmét hangsúlyozta Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter a nemzetközi sajtónak, közte az MTI-nek adott szerdai interjújában, amelyben kijelentette, hogy az egészségügyi vészhelyze
Litvánia további két héttel, május 11-ig meghosszabbította szerdán az új koronavírus járványa miatt elrendelt karantént, egyúttal viszont lazított egyes előírásokon.
A Fidesz választ vár arra, hogy lehet az, hogy nem volt orvos a fővárosi Pesti úti idősotthonban.
A századvég felmérése szerint a különböző politikai nézeteket vallók relatíve egységesen vélekednek ebben a kérdésben.
A koronavírus-járvány hatására megszaporodtak az egészséget védő termékek és szolgáltatások hirdetései.
Százötven migráns fertőződött meg az új koronavírussal egy dél-görögországi menekültszálláson – közölte Níkosz Hardaliasz, a polgári védelmi miniszter helyettese kedden, miközben az athéni vezetés fokozatosan lazítana a járvány miatt elrendelt szigorításo
Franciaországban az elmúlt 24 órában 531-gyel 20 796-ra emelkedett a koronavírus-járvány kórházakból, idősotthonokból és más szociális intézményekből jelentett halálos áldozatainak a száma az előző napi 547 után, és folytatódott a kórházi betegek számának
Az Egyesült Államokban csökken a járvány halálos áldozatainak a száma a Johns Hopkins egyetem és kórház keddi adatai szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Százmilliárdos üzletnek vetettek véget a hatóságok.
Salvador Plasencia 15–21 hónap börtönbüntetéssel számolhat.
A pünkösdi hétvége azért rontott a statisztikán.
Tovább nőtt a reálbér.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
Benedek Szabolcs könyvet írt arról a magyar futballedzőről, aki negyven évvel ezelőtt kapitányként irányította a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóban a világbajnokságon.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Valószínűleg a telefonját nézte, és azért nem vette észre, hogy megáll egy kamion a sávjában.
Benedek Szabolcs könyvet írt arról a magyar futballedzőről, aki negyven évvel ezelőtt kapitányként irányította a magyar labdarúgó-válogatottat Mexikóban a világbajnokságon.
A miniszter szerint a terv drágább, kiszámíthatatlan forrásokra kényszerítené az országot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.