Több mint 48 ezer új fertőzöttet jelentettek Brazíliából
Több mint 48 ezer új fertőzöttet jelentettek az utóbbi 24 órában Brazíliából pénteken.
Több mint 48 ezer új fertőzöttet jelentettek az utóbbi 24 órában Brazíliából pénteken.
20 százalékkal csökkentette a Real Madrid a játékosai és az edzői stáb fizetését a világjárvány következtében.
Richter Flórián társulata a kormány segítségével vészelte át a koronavírus-járványt.
A gyógyultak száma pedig 5,5 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.
Júniusban 4,8 millió új munkahely jött létre, és ezzel 11,8 százalékra csökkent a munkát keresők aránya.
Az Orbán-fóbiás társaságnak egyetlen politikai üzenete van: mindenáron „el kell söpörni a rezsimet”.
Menczer Tamás szerint a baloldalnak nem a lélegeztetőgépek, nem az emberélet megmentése a fontos.
Sokkal többen használták a telemedicinát, és hasznosnak bizonyult az e-recept gyakorlati alkalmazása.
Az ország 1600 szociális intézményéből csak 33-ban volt koronavírusos megbetegedés – mondta Fülöp Attila.
Egy-két héttel előre meg lehet jósolni a koronavírus-járvány esetleges második hullámát a szennyvízből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az idei évben így az uniós hozzájárulás elérte a 10 milliárd eurót.
Volt egy kis letartóztatás.
Megdöbbentő felvételeket juttattak el lapunkhoz.
A tegnapi kormányülésen döntöttek arról, hogy nemzeti konzultáció indul a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terve miatt.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.