A járvány leleplezte a Soros-hálózat hazugsághadjáratát
Azért támadják Magyarországot, mert nemzeti elkötelezettségű kormánya van, ami zavarja az érdekeiket.
Azért támadják Magyarországot, mert nemzeti elkötelezettségű kormánya van, ami zavarja az érdekeiket.
A Richter testvérek társulatai a Balaton-parton, Zamárdiban és Balatonlellén lépnek fel.
A járvány a vártnál nagyobbat csapott a globális gazdaságra, az USA újratárgyalná vámpolitikáját.
A cél az volt, hogy hazánkban legyen elég lélegeztetőgép, több nyugati országgal ellentétben.
A leglényegesebb viszont az, hogy világossá vált, hogy az emberélet mennyivel fontosabb, mint a gazdaság.
A cél, hogy a gazdák a koronavírus-járvány után megtartsák likviditásukat, és stabilizálják termelésüket.
Merkely Béla szerint azokat kell majd beoltani, akiknek a megfertőződése veszélyekkel jár.
A Szent Adalbertről elnevezett díj odaítéléséről ellenszavazat nélkül döntött a KÉSZ elnöksége.
A fizetési kedvezmények 62 milliárd forintnyi adót hagytak a családoknál és a vállalkozásoknál.
Székelyföldön a járvány miatt annyira súlyossá vált a barlanglakói helyzet, hogy az már kész dráma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az idei évben így az uniós hozzájárulás elérte a 10 milliárd eurót.
Volt egy kis letartóztatás.
Megdöbbentő felvételeket juttattak el lapunkhoz.
A tegnapi kormányülésen döntöttek arról, hogy nemzeti konzultáció indul a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terve miatt.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
Minden mutató romlana egy brutális adóemeléstől.
Magyar Péterék politikája a választók megtévesztésére épül, hasonlóan ahhoz a bukott szemlélethez, amely 2008-ban az országot a csőd szélére sodorta.
Magyarország külpolitikájának fontos szempontja a jó kapcsolatok fenntartása a szomszéd államokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.