Ötvenmillió forint a koronavírus-járvány kárvallottjainak
Az adományozás keretében ötszáz rászoruló család jut azonnali kríziscsomaghoz.
Az adományozás keretében ötszáz rászoruló család jut azonnali kríziscsomaghoz.

A dél-kaukázusi országban a múlt hét óta 23 százalékkal nőtt a fertőzések száma.
A tárcaíró már nagyon vágyott arra, hogy a barátaival találkozhasson.

Mindössze 10 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.

Így péntektől a magyar és a horvát állampolgárok is korlátozásoktól mentesen utazhatnak a két országba.

2355-en már meggyógyultak a betegségből. Az aktív fertőzöttek száma 1121 főre csökkent.

„Megerősítjük, hogy a washingtoni Nemzeti Gárda tagjai között pozitív vírusteszteket azonosítottunk” – olvasható a közleményben.
Hazánkban az összes fertőzöttet a betegség minden szakaszában megfelelő géppel lélegeztettek – mondta az államtitkár.
Szerdától 19-re bővül azoknak az országoknak a száma, amelyek irányába Szlovákia megnyitja a határait.
Fejleszteni kell, mert aki megáll, az lemarad, piacot veszít – jelentette ki az agrárminiszter.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A baleset okát még vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.