Japán legmeredekebb gazdasági zuhanása a második világháború óta
Az első becsléshez képest még kedvezőbb is a január–márciusi 0,6 százalékos csökkenés.
Az első becsléshez képest még kedvezőbb is a január–márciusi 0,6 százalékos csökkenés.

A koronavírus által leginkább sújtott államok a határnyitások hatékonyabb koordinálását várnák az uniótól.
Nikol Pasinján június elsején maga jelentette be, hogy ő és családja is megfertőződött.
A hibákat nem szabad megismételni, csak így lehetünk a nyertesek nyertesei Európában – véli Matolcsy György.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, van esély arra, hogy novemberre elkészül a védőoltás.
A fővárosi kormányhivatal több ellenőrzést is tartott az elmúlt hetekben az intézményben.

Már hétszázezer betegnél jár Brazília, Bolsonaro a WHO-ból is kiléptetné az országot.
Elsőként Portugália jelezte, hogy „befogadja” a brazil sportolókat.
„A járvány vége felé haladunk, az első hullámot lassan magunk mögött hagyhatjuk.”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.