Megtoldott karimájú kalapokkal tartatják be a távolságot
A párizsi galériában így biztosítják a korlátozások által meghatározott egy méteres távolságot.
A párizsi galériában így biztosítják a korlátozások által meghatározott egy méteres távolságot.

A jelenlegi szabályozás szerint a csehek és a magyarok 48 órára látogathatnak szabadon a másik országba.
Gulyás Gergely nem hiszi, hogy hiba volt a különleges jogrend határidő nélküli kihirdetése.

Brazíliában és Mexikóban is rekordot dönt a vírus egy nap alatt regisztrált halálos áldozatainak száma.
A koronavírus-járvány alaposan felforgatta az egészségügyi ellátásokon belül az onkológiát is.
A június 29-től induló napközis táborokban fokozottan ügyelnek majd a biztonságra – mondta Novák Katalin.

Nem történtek jelentős változások, kiegyenlítődnek az adatok, a járvány nyugvó pontra érkezett.

Dömötör Csaba elmondta: itt az idő, hogy a kormány párbeszédet folytasson a magyar emberekkel.
A BBC szerint szerdán nem volt meg a kellő távolság a szurkolók között.
Elhunyt öt idős, krónikus beteg. Ezzel 539 főre emelkedett az elhunytak száma, 2205-en pedig már meggyógyultak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.