– A Virtuális Ambulancia részeként kialakítottunk egy előszűrő csapatot, akiket szakmai call centereseknek nevezünk. Ők egészségügyi szakdolgozók, és az a feladatuk, hogy meghallgassák a telefonon jelentkezők panaszait, illetve megkérik őket egy szakmai kérdéssor megválaszolására. Ezek alapján eldöntik, hogy melyik szakorvoshoz irányítsák a beteget, illetve ha az állapota nem igényel akut ellátást, felajánlanak számára egy telefonos konzultációs lehetőséget. Egy-két napon belül, a megbeszélt időpontban az egészségügyi szakemberek felhívják a pácienst, majd kapcsolják az orvost, aki a beteg jelenlegi panaszai és esetleges korábbi leletei alapján már felkészülten várja a hívást – mondta el lapunk érdeklődésére Tóth Tibor, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház járóbeteg-ellátásért felelős orvosigazgatója. Hozzátette, valamennyi szakrendeléshez meghatároztak olyan idősávokat, ahol a beosztott szakorvosok 10-15 perc időtartamban elbeszélgetnek a betegekkel. A telemedicina során igyekeznek minél komplexebb segítséget nyújtani: adott esetben az orvos felírhat e-receptet, foglalhat újabb időpontot telefonos konzultációra, ha pedig úgy ítéli meg, hogy mindenképpen szükség van személyes találkozóra, sürgősséggel berendeli a kórházba a beteget vagy vizsgálati időpontot ad neki.
Tóth Tibor közölte: az e-szolgáltatást a koronavírus-járvány hívta életre, hiszen az egészségügyi veszélyhelyzetben korlátozni kellett a személyes orvos-beteg találkozásokat, de a rendszert a jövőben is megtartják.
– Most, hogy újraindulhatnak a szakrendelések, rengeteg beteg szeretné felkeresni az orvosát, így jelentős eltérések mutatkoznak az igényekben és a kapacitásokban. Ezért szükséges az előszűrés, amely eldönti, hogy kik, milyen indokoltsággal jutnak be első körben a rendszerbe – mutatott rá a szakember. Hozzátette: a Virtuális Ambulancia, amely felfogható egyfajta betegút-menedzselésként vagy telefonos triázsrendszerként is, a járvány visszatérésekor, egy esetleges második hullám idején is jó szolgálatot tesz majd. Az orvosigazgató hangsúlyozta, hogy járványidőszakban a telemedicina kardinális része a működésüknek, a debreceni módszer lényege pedig a megfelelő időbeli és szakmai szervezettség. A távkonzultáció delegált időpontban történik, így a betegnek nem kell attól tartania, hogy az orvos nem ér majd rá foglalkozni vele.